“Nem volt jó az ajánlatunk…”

A Citroen újra a WRC csapatában  szerette volna látni Sebastien Ogiert, az újabb szerződés feltételeiben azonban nem tudtak megegyezni.   A Citroen elismerte, hogy nem tudta visszacsábítani 2018-ra Ogiert, az ötszörös WRC bajnok 2011-ben hagyta el a csapatot. A Citroen ugyan korábban kijelentette hogy határozott szándéka újra leszerződtetni a bajnokot, az üzlet azonban nem köttetett Tovább …

Már most gondot okoz a HALO

Hétvégén láthatjuk a Forma-1 mezőnyét utoljára HALO nélkül. A teljes F-1 társadalmat megosztó fejvédelmi eszközt az FIA 2018-tól kötelezővé tette a királykategóriában. A jövő évi autók már javában épülnek a csapatok főhadiszállásain és a HALO máris gondokat okozott.   A Williams F-1 technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint elég nehéz az eszközt beilleszteni a jövő évi Tovább …

Kubica visszatérése már “csak” a papírmunkán múlik?

„Habár folyamatban vannak a megbeszélések Kubicával, még nincs végleges döntés, hogy ki érkezik Massa helyére. Bejelentést fogunk tenni, amint lesz mit bejelenteni, de erre egyelőre a hétvégén, Abu Dhabi-ban biztosan nem fog sor kerülni.”   Ez a Williams közleménye az Abu Dhabi után megrendezésre kerülő teszten szereplő Robert Kubica-val kapcsolatban. A keddi tesztnap már a Tovább …

Átalakulás előtt az LMP1 kategória?

A Toyota Gazoo Racing műszaki igazgatója, Pascal Vasselon szerint pozitív lendületben van egy GT stílusú prototípus koncepció, amely alapul szolgálhat az LMP1 szabályok következő hulláma számára. A WEC csúcskategóriája komoly átalakulás előtt áll, de a gyártók közül páran éppen  erre várnak.   Az FIA és az ACO a jövő hónapban kiadják a javasolt 2020/21-es szabályokat Tovább …

A McLaren új GT3-as autót épít

A McLaren 2019-re  új GT3-as autót épít, a neve pedig 720S GT3 lesz. Ez lesz a legendás cég harmadik GT autója, az MP4-12C és a 650S GT3 után.  A 720S GT3 fejlesztése jövőre kezdődik, természetesen technikai részleteket a McLaren nem közölt. Az idei Genfi autószalonon kiállított 720S négy literes ikerturbós V8-as motorral volt szerelve és Tovább …

Maratoni tesztet teljesített a BMW

A BMW jövőre visszatér az FIA World Endurance Bajnokságba, ahol gyári csapatot indít a GTE kategóriában. A csapat maratoni három napos teszten vett részt a Paul Ricard-on.   A teszten Martin Tomczyk, Antonio Felix da Costa, Philipp Eng és Alexander Sims vezette az autót. Az első napon az aero fejlesztéseket tesztelték, a második és a Tovább …

Latvala elnézést kért csapatától

Jari-Matti Latvala bocsánatot kért a Toyota Gazoo Racing csapattól, és azt állítja, hogy “valami különlegeset” próbált csinálni, amikor a második helyről esett ki az Ausztrál Rally utolsó szakaszán.   Ahelyett hogy Latvala taktikusan autózott volna a power stage-en, úgy döntött támadásba lendül. Lemaradása Neuville mögött 14,7 másodperc volt a zárószakasz előtt, ami  mindössze 6,4 km Tovább …

Verstappen meghajtotta az új Vantage-t

A héten mutatják be az új Aston Martin Vantage GTE-t. A partnerség jegyében, amit a Red Bull kötött az Aston Martinnal meghívták Max Verstappent Rockinghambe, hogy hajtsa meg egy kicsit az új gépet, amin még a tesztautókon mára már megszokott álcafestés látható. A próbaköröket a felvételek alapján Max nagyon élvezte, és nem spórolt a gázzal Tovább …

Björk vs Norbi – a harc folytatódik a győzelemért

A WTCC-ben a zárófutamig  zajlik majd a harc a világbajnoki címért.  Thed Björk és Michelisz Norbi a végsőkig fog küzdeni és Makaóból elégedetten távoztak mindketten. Most pedig  minden idegszálukkal a szezonzáróra koncentrálnak.   “Katarban fogunk harcolni…” – Thed Björk 255,5 pont “A körülmények nagyon nehezek voltak, nehéz volt rövid idő alatt ráérezni a tapadásra. A Tovább …

A rallye világbajnokság őrült pillanatai

Az idei rallye világbajnokság véget ért, a mezőny egy rövid pihenőt kap, mielőtt nekivágna a 2018-as küzdelemnek. Őrületes pillanatokban nem volt hiány, a küzdelem a legkegyetlenebb ellenfél – a stopper – ellen kockázatra ösztönözte a versenyzőket. Szép számmal akadtak, akik túlfeszítették a húrt.   Best of WRC Moments 2017 Best of WRC Moments 2017 Közzétette: Tovább …