Zanardi megkezdte a felkészülést Daytona-ra

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a misano-i DTM vendégszereplése után Alessandro Zanardi jövő januárban részt fog venni a 24 órás versenyen Daytona-ban. Az elmúlt héten megkezdte a felkészülést a versenyre: a dél-franciaországi Miramas-ban töltött 3 napot az autó tesztelésével, melyen javarészt esős körülmények uralkodtak, ennek ellenére rengeteg kört tudhat maga mögött a BMW M8 Tovább …

Subaru Impreza WRX STI 380 lóerővel?

A Subaru egy, a mostaninál erősebb WRX STI típuson dolgozik, mely a TC 380 kódnéven fut jelenleg és már egy hivatalos képet is közzétettek a típusjelzéséről. A japánok egyelőre nem erősítették meg, de a 380 minden bizonnyal a lóerőre utal a modell nevében. Az autót a hírek szerint csak Japánban fogják értékesíteni és nem is Tovább …

Újra meghajtották Ayrton Senna F-3-as verdáját

Ismét “előkerült” Ayrton Senna egyik versenyautója, ezúttal a Ralt RT3, mellyel a Formula 3-ban debütált a brazil. A West Surrey Racing 291-es számú kasztnijáról van szó, mellyel Enrique Mansilla a második helyet szerezte meg az 1982-es Brit F3 Bajnokságban, Senna pedig ebben az autóban próbálta ki magát a kategóriában ugyanebben az évben, a thruxtoni versenyen. Tovább …

Felújították Ayrton Senna Formula Fordját

Ayrton Senna szinte minden autója különlegesnek mondható, de a Van Diemen csapat RF81 kódjelű gépe mindenképpen, hiszen miután 1981-ben Európába költözött, a brit Formula Ford 1600-as bajnokságban versenyzett pályafutása során először együléses versenyautóban, konkrétan ezzel. A versenygépet (az 528-as számú kasznival) a Van Diemen alapítója, Ralph Firman Norfolkban újította fel, ahol eredetileg is építették (motorja Tovább …

Hivatalos: az Aston Martin jövőre már biztosan a DTM-ben

A Mercedes-Benz jövőre távozik a sorozatból, az Aston Martin bejelentésével pedig immár hivatalossá vált, hogy az Audi és a BMW mellett jövőre is biztosan 3 márka lesz a rajtrácson. Időközben kiadták a DTM jövő évi versenynaptárát és sajnos nem szerepel benne a Hungaroring, de a Magyarországhoz szintén közeli Red Bull Ring sem, így legalább Németországig Tovább …

A MINI sikere a Rallye du Maroc-on

A MINI-vel versenyző lengyel Jakub ‘Kuba’ Przygonski belga navigátorával, Tom Colsoul-lal az oldalán a szezon 10. versenyén aratott győzelmével behozhatatlan előnyre tettek szert, így bebiztosították FIA Cross Country Rally Világkupa bajnoki címüket. A márka jól szerepelt a versenyen, hiszen az újonnan alakult X-raid MINI JCW Team is részt vett a versenyen, mely számukra teszt és Tovább …

Utolsó idei hétvégéjéhez érkezett a DTM

Utolsó állomásához érkezett a három bajnok: Paul Di Resta, Gary Paffett és René Rast küzdelme, hétvégén Hockenheimben valamelyikük ismét a DTM trónjára ülhet. Ugyanakkor a FIA Formula 3-ban is az utolsó fordulóra maradt a végső döntés: Mick Schumacher és Daniel Ticktum is bajnokesélyesként érkeznek Baden-Württembergbe. “Bajnoki esélyeink kiválóak.” – értékel Di Resta a szezonzáró előtt. Tovább …

Véget ért az idei Federal Tyres King of Nations és King of Europe is

Ahogy beköszöntött az ősz, az autós versenysorozatok is szép lassan végükhöz érnek, így a Federal Tyres King of Europe és King of Nations is. Mi is beszámoltunk róla, hogy jövőre már egységesen Drift Kings név alatt fog futni a több szériát tartalmazó sorozat, mely áprilisban ismét hazánkba látogat, a tököli reptérre! Az évadzáró összecsapáson a Tovább …

Ezt fel kéne írni receptre!

Barátaimnak és nekem minden autóverseny piros betűs ünnep, amelyet már jó előre beírunk a naptárunkba, sőt, én még kicsit tovább is megyek, hiszen már év elején elkezdem tervezni a saját “versenynaptáramat” a közzétett időpontok alapján. Több éve járunk autóversenyekre akkreditált média képviselőkként, mégis minden alkalomra izgatottan készülünk, visszafelé számoljuk a napokat, különösen a verseny hetében. Tovább …

Jövőre itt a Drift Kings!

Az éppen 15 éve alapított King of Europe drift széria Drift Kings International Series néven születik újjá 2019-ben. Már be is jelentették a 7 nemzetközi sorozat jövő évi versenynaptárát, a viadalokat pedig, melyekben a világ legjobb pilótái küzdenek egymással négy kontinensen, élőben is közvetítik az Extreme Sports Channel közösségi média felületein. A Drift Kings International Tovább …