Az Aston Martin egyre közelebb a DTM-hez

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, bizonyos pletykák szerint az Aston Martin a DTM-be tart. A HWA és az AF Racing által létrehozott új vállalat valóban megnyitja az utat a márka számára a német sorozat felé.

A HWA AG, a DTM-ben futó Mercedes-ek fejlesztéséért és felkészítéséért felelős cég és az AF Racing (a Blancpain GT Endurance Cup-ban szereplő R-Motorsport anyavállalata) létrehoztak egy új, stratégiai és technológiai szövetséget, mely megkönnyítheti a brit márka 2020-as DTM-be való belépését is. Az AF Racing dolgozott már együtt az Aston Martin-nal, stratégiai partnerként a Valkyrie hiperautó projektben.

Dr. Florian Kamelger, az AF Racing AG társtulajdonosa és az R-Motorsport csapatfőnöke elmondta: “A HWA AG-vel közös vállalat alapítása teljesen új lehetőségeket nyit meg cégünk stratégiai fejlesztésében, a versenysportban és az autóipar többi részében is.”
 
Dr. Andreas Baenziger, az AF Racing AG másik társtulajdonosa hozzátette: “A HWA AG kiemelkedően sikeres a DTM-ben és a GT szériákban is, már évtizedek óta; sok éves tapasztalattal bír a versenyautók építésében és az utcára szánt, csúcskategóriás autók fejlesztésében. Ez egy ideális alap ahhoz, hogy az új vállalatunk egy sikeres technológiai céggé váljon.”
 
“Az AF Racing egy fiatal és nagyon dinamikus cég, folyamatosan új utakat keresve; mely számára a HWA AG évtizedes tapasztalatával együtt a nemzetközi motorsport piac nagyszerű lehetőségeket kínál.” – tette hozzá Ulrich Fritz, a HWA Ag vezérigazgatója, és a Mercedes-AMG csapatfőnöke a DTM-ben.
 
Korábban arról suttogtak, hogy az Aston Martin Honda motorral érkezne a DTM-be, melyet már korábban fejlesztettek a Class 1 szabályok szerint a Japán Super GT sorozat számára. A HWA állítólag már korábban megkezdte az új szabályok szerinti, 2 literes, 4 hengeres, 600 lóerós turbós motor fejlesztését, amikor a Mercedes bejelentette, hogy távozik a sorozatból; a szövetség létrehozása révén azonban befejezhetik az új erőforrás fejlesztését.
 
(Fotó: Aston Martin)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük