Eriksson első győzelme a kaotikus misano-i futamon

Az újonc svéd versenyző, Joel Eriksson megszerezte első győzelmét a DTM-ben; míg a bajnokságot eddig vezető Gary Paffett pontot sem tudott szerezni, így Paul Di Resta átvette a vezetést összetettben.

Joel Eriksson (BMW Team RBM)

A vasárnapi futamon Misano-ban pályafutása során először tudott diadalmaskodni Eriksson, egy igazán őrült versenyen szerezte meg első győzelmét a DTM-ben; mögötte Edoardo Mortara és René Rast végeztek.

“Hihetetlen ez az egész. Gyerekkorom óta arról álmodoztam, hogy egyszer nyerni tudok a DTM-ben. Nem is találok szavakat.” – mondta örömittasan a csapatrádióba a svéd pilóta. A hétvégén a DTM-ben vendégszereplő Alessandro Zanardi is kiválóan teljesített: először versenyzett lábprotézise nélkül egy speciálisan számára átalakított BMW M4 DTM-mel és a nehéz körülmények ellenére az ötödik helyen intették le.

Eriksson első győzelméhez rizikós út vezetett: egy vakmerő gumi stratégia nagyban hozzájárult sikeréhez. Másokkal ellentétben slick gumikon indult, ezért átmenetileg visszaesett a 18. helyre, de amikor Lucas Auer kicsúszása miatt pályára gurult a safety car, kiállt a boxba esőgumikért. Ennek köszönhetően a 20 éves svéd előnyt tudott kiautózni, ami egészen a verseny végéig kitartott, bár az utolsó körökben már ő is nehezen tudta pályán tartani az autót. Nem volt egyedül ezzel, hiszen az eső többször igencsak nekieredt, így kaotikussá váltak a körülmények: akik esőgumikon rajtoltak és korábban már kint voltak slick gumikért, újra be kellett menniük a boxba esőgumikért. “Nagyon kemény verseny volt, kockáztattunk azzal, hogy slick gumikon indultam. Egész egyszerűen “túl akartam élni”, aztán megérkezett az eső és nehéz volt pályán tartani az autót, nem is tudtam, hányadik vagyok. Végülis rendkívül boldog vagyok, hogy elég volt a győzelemhez.” – mondta el Eriksson.

Az újonc Joel Eriksson mellett volt még egy “újonc” a pályán, aki különösen boldog lehet eredményével: Alessandro Zanardi. “A verseny bizonyos részeiben megvolt a sebességem, de volt, amikor aggódtam, nem akartam senki útjába állni. Köszönöm az egész DTM családnak azt a meleg fogadtatást, ahogy befogadtak engem, mint egy 51 éves újoncot. Alig várom, hogy igyak egy sört és ünnepelhessek a csapattal.” – foglalta össze DTM hétvégéjét az olasz pilóta. Vendég résztvevőként egyébként ő nem szerezhet pontot, így a mögötte végző versenyzők automatikusan 1-1 pozícióval feljebb lépnek és megkapják pontjaikat.

Alessandro Zanardi

Paul Di Resta a 10 pontot érő hatodik helyen futott be és a szombaton gyűjtött pontjaival együtt átvette a vezetést Gary Paffett-től, aki vasárnap nem tudott pontot szerezni. “Saját magunknak nehezítettük meg a hétvégét. Az autó kiválóan működött, de sok minden történt körülöttem, amiket most ki kell elemeznünk. Nem ez volt az első esős verseny a DTM történetében, szóval ez nem lehet kifogás. Pontokat akartam szerezni, de sajnos nem sikerült.” – összegzett érthető módon csalódottan a brit, aki a norisringi szombati verseny óta vezette a tabellát. A misano-i, nem túl szerencsés hétvégét pedig valószínűleg mielőbb felejteni akarja: szombaton egy ütközés miatt a verseny feladására kényszerült, vasárnap pedig egy elrontott boxkiállás került értékes idejébe, ráadásul a szintén Mercedes-AMG-vel versenyző Daniel Juncadella-val is összeütközött.

Gary Paffett (Mercedes HWA AG)

A szezon a 15. és 16. versennyel folytatódik a Nürburgringen két hét múlva, szeptember 7-9. között. Paul Di Resta tehát a bajnokság éllovasaként érkezik a pályára (186 pont), őt követi Paffett (177 pont) és Mortara (138 pont). A 4. helyen továbbra is legjobb BMW versenyzőként Marco Wittmann áll (112 pont) Lucas Auer (110 pont) és Timo Glock előtt (107 pont).

(Fotók: DTM media)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük