“…Először vezettem egy VFTS-t igazi pályán…” – interjú Lukács “Csucsu” Kornéllal

A Teszt Rallye nevezési listáját böngészve sok ismerős név mellett tűnt fel  Lukács “Csucsu” Kornél neve is. A méltán népszerű rallycross versenyző Orfűn egy VFTS-sel állt rajthoz, és az ellenfelek mellett megküzdött a szakadó eső okozta kihívásokkal is.

Indultál a Teszt Rallye-n! Meghívtak vagy saját ötlet volt az indulás? 

Saját ötlet volt, mindig is nagyon szerettem ezt a versenyt. Jó pálya és mindig visszajutunk a szervizbe gyorsasági után, nem kell a pálya másik végén ácsorogni, míg visszaindul a mezőny. Apám indult volna ezen a versenyen, de közbe jött neki néhány elintéznivaló, én pedig készségesen „feláldoztam” magam! – nevet.

Hogy érezted magad a versenyen? 

Remekül, kicsit sajnálom, hogy az időjárás nem kedvezett, az eső mindig elvesz picit a hangulatból. Nem is a pályán, de mikor a szervizben keresgéled, hogy éppen hol nem esik rád az eső, az mindig nehezítő körülmény!

Tetszett a szakasz? 
 

Nagyon szeretem azt a pályát, volt szerencsém sokat menni rajta. Természetesen a legjobb pályák közé sorolom, mikor a kör végén még felmentünk Árpádtetőre is, persze ez sprint körülmények között kivitelezhetetlen.

Elégedett voltál a tempóddal? 
 
Azt kell, hogy mondjam, igen. Először vezettem egy VFTS-t igazi pályán, ezelőtt csak egy reptéren volt hozzá szerencsém. Annak ellenére, hogy elsőáldozó VFTS-ező voltam, sikerül felvennem a kesztyűt a helyi Ladás ászokkal, köztük Kálmánczy Balázsékkal is.
 
Hogy muzsikált a VFTS, voltak technikai gondjaitok?
 

Sajnos voltak igen, de ez benne van a játékban. Eltört egy, a hátsó hidat kitámasztó karunk, de szerencsére az előbb említett párostól gyorsan kaptunk egy tartalékot, így folytathattuk a versenyt. Sajnos itt nem ért véget a technikai probléma, az utolsó gyorsaságin generátor probléma miatt kiállni kényszerültünk.

Látunk még idén itthon rallye versenyen? 
 
Nem tudom. Szeretem a rallye-t, de a rallycross-ra koncentrálom minden energiámat, kemény év vár rám. Év végén Mikulás vagy Szilveszter alkalmával biztosan elindulok valamelyiken. Vagy mindkettőn? – újabb nevetés a sejtelmes válasz végén.
 
A Rallycross-szal kapcsolatos kérdések megkerülhetetlenek. Mit hozott számodra szakmailag/emberileg a tavalyi szezon amit a Rallycross Világbajnokságon töltöttél? 
 
Nagyszerű érzés az első magyarnak lenni, aki állandó résztvevőjeként voltam részese a Világbajnokságnak. Ezt önmagában is nagy eredménynek tartom, de ami talán a legjelentősebb, az az, hogy mentem egy kört Loeb előtt, s nem tudott megelőzni. Persze ezek olyan eredmények, amiket nem tartanak nyilván sehol, de sosem fogom elfelejteni, hogy lerajtoltam egy 9-szeres világbajnokot.
 
Mi az a pillanat, amire a legszívesebben emlékszel vissza a tavalyi szezonból?
 
Mikor Solberg bejött az én sátramba, s apámtól kérdezte „Where is Csucsu?” (Hol van Csucsu?) Ezelőtt én csak távolról nézegettem az övét, s eljött az a pillanat, mikor Ő jött Csucsuhoz. – idézi fel mosolyogva a nem mindennapi jelenetet.
 
Idén már a Rallycross Európa-bajnokságon indulsz a csúcskategóriában. Néhány szóban bemutatnád az új autódat? 
 
Hosszas gondolkozás és egyeztetés eredményeként úgy döntöttünk, hogy idén az Európa bajnokságon indulunk, s jól is tettük, borzalmasan kemény mezőny lesz idén. Az autó egy Skoda Fabia R5-ön alapuló vérbeli rallycross autó. Hollandiában készül az OTS Racingnél, kiknek a neve a rallycross-os berkekben bizonyára ismerős Jos Kuypers révén.
 
Mi az az eredmény, amivel elégedett lennél a szezon végén? 
 

Idén megfogadtam, hogy ezt nem hozom nyilvánosságra. Természetesen vannak távlati és közeli célok is, de tavaly nem jött be, így idén megtartom magamnak. Kérdezz meg év végén, hogy sikerült-e?

Köszönöm az interjút, és sok siker kívánok az idei szezonban is. Év végén pedig visszatérünk még az utolsó kérdésre.