Az F-1 szezon vesztesei első rész: A Haas drámája

Ausztráliában elkezdődött az Forma-1-es Világbajnokság. A győztesről és a sikereket elérőkről sokan és sokat cikkeznek. Mi azonban úgy gondoltuk, hogy fordítunk a dolgon és a versenyek legnagyobb veszteseiről cikkezünk. Ennek a cikksorozatnak az első részét közöljük, főszerepben a Haas csapatával.

Álomból rémálom.

A Haas pilótáinak álomszerűen kezdődött a szezon, hiszen Kevin Magnussen remek rajtjával a negyedik helyig tört előre és tartotta is ezt a pozíciót, míg Romain Grosjean Verstappen megpördülését kihasználva jött fel az ötödik helyre. A kerékcseréket követően azonban mindkét versenyző kiesett és Grosjean kiesése még a verseny végeredményére is hatással volt. Szerelők, csapatvezetők és Grosjean is a fejéhez kapott, a csapat sok pontot bukott a nem  mindennapi bakival. A csapatfőnök később így nyilatkozott:

“Egyszerűen csak pocsék kiállások voltak. A kerékanya nem volt rendben, félrecsúszott. Nem észleltük időben, ennyi történt. Két és fél másodperced van ilyenkor, és most pechesek voltunkA kerékkulcsok, a kerékanyák, a kerékbiztosítás és a kerékagy is gyakorlatilag ugyanolyanok, mint tavaly és az embereink is ugyanazokMost keményebben és többet fogunk gyakorolni. Bahreinbe érkezve a lehető leghamarabb elkezdjük a gyakorlást, hogy a fiúk visszanyerjék az önbizalmukat.” –  mondta keserűen Günther Steiner.

A csapatvezető a kevesebb gyakorlásban látja a kudarc okát, igaz az esetleges technikai gondokról, gyártási hibákról érthetően nem fog elárulni semmit. Azonban a gyakorlások elmaradása mellett lehetett más is a kiesések oka.

A kerékanyák tudománya.

Egy kerékanya 300-500 gramm súlyú, acélból vagy alumíniumból készül, 450 euróba kerül. A látszólag egyszerű csavaron egy egész futam múlhat. Veszített már el versenyt miatta Nigel Mansell, Sebastian Vettel és Michael Schumacher is. Különösen kritikus a hátsó kerékanya, mint ahogy azt Magnussen esete is jól demonstrálja. A hátsó kerék fékezéskor és gyorsításkor – ha a pilóta a gázra lép – mindkét irányba erőt ad le; hatalmas erők vannak játékban. A Forma-1-es autók 2,5 másodperc alatt gyorsulnak nulláról 100 kilométer/órás sebességre, a gyorsulások és lassulások során pedig akár 5G erőhatás is érheti a versenyzőket és autóikat. Ez az erő a kerékanyát is feszíti. A Forma-1-es keréknél inkább a különböző anyafej és felni tartja a kerékanyát a kerékagyon, mint a menet maga. A két külön anyagból készült alkatrészeket jó egymáshoz koptatni, így a versenyekre többnyire már használt alkatrészeket vetnek be, újak esetében a meghibásodás esélye is nagyobb. Talán épp itt követte el a Haas a hibát, hogy ezt az összekoptatást kihagyta a döntő fontosságú alkatrészek esetében? Félő, hogy erre a kérdésre sem kapunk majd választ. A hiba azonban kétféle is lehet: az anya nem ad elegendő tartást, vagy (ami szintén előfordul néha) túl sokat is ad. Volt már rá példa, hogy a kerékanyát még nyers erővel sem tudták lecsavarni és a hő miatt kitágult anya szinte ráolvadt a felnire.

Felállás a padlóról.

A kettős kiesés után az FIA még egy 10000 eurós büntetéssel is sújtotta a csapatot, a veszélyes kiengedések miatt. A csapat egy ilyen sokk után azonban gyorsan talpra fog állni. Ezen a szinten nincs idő azon keseregni, mi történt és gyorsan túl kell lépni a történteken. A bajnokság folytatódik, újabb verseny újabb kihívásokat rejt. A csapat belső vizsgálatot indít, annak érdekében, hogy ezt a hibát ne kövessék el újra. A versenyzők eltökéltek és hozzáállásukkal sokat segítenek majd csapatuknak felállni a padlóról.

“Ezt nagyon nehéz lenyelni. Az egész csapat számára, mert mindkét autónk kiesett, méghozzá ennyire jó helyekről. Sokat vártunk ettől a versenytől és remek helyzetben voltunk mindkét autóval… Szívszaggató így végezni. De fel fogunk állni, és újra megcsináljuk.” – nyilatkozta Magnussen az eset után.

Grojean is előre tekint már:

Sok pontot vesztettünk. De ha a folytatásban újra és újra meg fogjuk tudni ismételni ezt a teljesítményt, hamar el fogjuk felejteni a történteket.

Fotók: XPB

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük