Ugrásra készen

Most, hogy eltelt néhány nap azóta, hogy a Williams F-1 csapat bejelentette jövő évi versenyző felállását talán már megnyugodtak kicsit a kedélyek. A többség Kubicát várta befutónak, és ezúttal csalódniuk kellett. Felháborodás követte a bejelentést és a mémgyárak sem pihentek.

Felelősség nélkül.

“Már eladták a lelkület Lawrence Stroll milliárdjai számára és nem törődnek semmi mással, csak a fiával.” – nyilatkozta nemrégiben Jacques Villeneuve.

Felipe Massa is azt nyilatkozta, hogy ez a csapat részéről kizárólag a pénzről fog szólni. Így a milliárdos csemete mellé szerződtettek egy pénzzel alaposan kitömött orosz versenyzőt. Fáj vagy sem, a pénz nagy úr volt és marad is a királykategóriában. A Williams még fénykorában sem arról volt híres, hogy kitömte a versenyzői zsebeit dollárkötegekkel.

Nincsenek agyonfizetve a versenyzőim és nem is lesznek. Amit egy versenyző elkérne, annak egy jelentős részét az autóra költöm inkább és egy olyan autót teszünk így pályára, amivel egy kevesebbért dolgozó versenyző is sikeres lehet.” – mondta Sir Frank Williams 1986-ban.

Most, hogy a Forma-1 nem dúskál a támogatókban (a Martini, mint a Williams névadó támogatója sem fizet horrorisztikus összegeket), így évről évre egyre több, úgynevezett fizetős versenyző került előtérbe. A sportágnak ez persze nem tesz jót és most ennek Kubica lett részben az áldozata. Lehet nyilatkozni lelkét eladó csapatról, lehet gyártani a mémeket, és gúnyos megjegyzéseket is lehet tenni, mindenkinek szíve joga. Egyvalamit azonban senki ne felejtsen el, csak és kizárólag a Williams csapat vezetői tudják, hogy egy szezonban mi mennyibe kerül, mennyit költenek szezonközi fejlesztésekre, tesztekre stb… Könnyű itthonról Kubica nevét skandálni, miközben nem vagyunk tisztában a csapat valós anyagi helyzetével és nincs rajtunk felelősség. A csapat több száz embernek ad munkát, és ha jelenleg fizetős versenyzők kellennek a csapat fenntartásához, akkor ezt fogják tenni. A munkaadói felelősség nyugaton már nem csak elméletben létezik mint  nálunk, tisztelet a kivételnek. Ugyanúgy kényszerpályán vannak, mint sok más csapat is és amíg a támogatók nagy tömege – és azok dollár milliói – nem találnak vissza a Forma-1-be, nem is fog változni ez a helyzet. A felháborodás hullámai idővel elülnek, Kubica azonban visszakerült az F-1 vérkeringésébe.

Közel a tűzhöz.

Szép lett volna újra versenyzőként látni Kubicát, de a vele történtek után már az sem mindennapi teljesítmény, hogy egyáltalán idáig eljutott. Az, hogy tartalék és tesztpilóta szerződést kapott, az ő és menedzsmentjének a sikere. Nem adták fel, és megharcoltak a helyért. A csapat a legfiatalabb versenyzői felállással vág neki a szezonnak és a forrófejű ifjak mögé tenni egy rutinos versenyzőt igen bölcs döntésnek tűnik. Teszteken és szabadedzéseken lehetőséget kapni nem egy lenézendő dolog. Teszteken át vezet az út a rajtrácsig, így minden Kubicának adott lehetőség egy lépéssel közelebb juttatja egy versenyzői szerződéshez, ha jó teljesítménnyel rukkol elő. Hosszú évek kihagyása után visszakerülni az F-1 vérkeringésébe és újra közel lenni a tűzhöz sokan szerettek volna. Számos  versenyző tett már ígéretet a visszatérésre, a többségnek ez álom maradt.

Ugrásra készen.

Kubicának éppúgy versenyre képes állapotban kell lennie a szezonban, mint csapattársainak. Fizikuma saját bevallása szerint jobb mint valaha, és a pályák nagy része nem lesz ismeretlen a számára. Ugrásra készen várni a nagy lehetőségre nem lesz könnyű, hogy lesz-e egyáltalán módja erre és, hogy hol kerül erre sor, az a jövő homályába vész. A Forma-1 történelme tele van váratlan fordulatokkal, sosem lehet tudni, hogy Kubica történetében lesz-e ilyen, de, hogy ugrásra készen várja, abban biztosak lehetünk.

Fotó: Williams Martini Racing

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük