Dupla pódium az FF Corse csapatának a Ferrari Challenge nürburgringi versenyhétvégéjén

A Ferrari Budapest pilótája, Adam Carroll egy nehéz hétvégén, kemény küzdelem után ért el dobogós helyezést a Ferrari Challenge Europe-ban, a Nürburgringen.

Adam slick gumival kezdte meg a kvalifikációt esős körülmények között vasárnap reggel az FF Corse által előkészített Ferrari 488 Challenge versenyautójában. Sikerült jó köröket futnia, viszont sajnos a száradó pálya az edzést később kezdő pilótáknak kedvezett, így végül az 5. helyre kvalifikálta magát a délutáni versenyre. Kiváló rajttal és egy nagyon gyors első körrel sikerült feljönnie a harmadik helyre, melyet sikerült megőriznie a verseny végéig, ezáltal a negyedik futamot követően a harmadik dobogós pozícióját szerezte meg.

A szombati verseny nem sikerült ennyire jól, ugyanis boxutca áthajtásos büntetést kapott, mivel nem a pozíciójának megfelelően rajtolt el a verseny indulásakor. Ebből kifolyólag végül 7. helyen fejezte be a versenyt, így összesítésben a hatodik helyen áll a bajnokságban.

A következő forduló Imolában, a Ferrari maranellói otthona közelében kerül megrendezésre, szeptember 27-29-én.

Adam Carroll, a Ferrari Budapest pilotája így nyilatkozott: „A csapat számára elég nehéz hétvége volt, így a dobogós befejezés nagyszerű jutalom mindenki erőfeszítéseiért. Csalódott vagyok, hogy hibát vétettem az első versenynap kezdésekor, amely rajtbüntetést eredményezett, de jó érzés volt néhány autót megelőzni a felzárkózásom során. Pole-pozíciót kellett volna elérni a második versenynapon, de a három legfőbb riválisom előtt intettek le kockás zászlóval, így ők képesek voltak egy extra kört menni a száraz pályán, amely következében visszacsúsztam az ötödik helyre. Ebből kiindulva a harmadik helyezés megfelelő eredmény számomra.”

Emanuele Lippi, Ferrari Budapest igazgatója így nyilatkozott: „Kijelenthetjük, hogy az eddigi legnehezebb versenyhétvégén vagyunk túl a Ferrari Challenge idei bajnokságában. Az időjárás mellett a szerencse sem a mi oldalunkra állt a német futamon. A győzelmet most nem sikerült megszereznünk, de úgy gondolom a csapat ismét kiválóra vizsgázott. Levonjuk a megfelelő konzekvenciákat és újult erővel vágunk neki az utolsó két versenyhétvégének.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük