Egy “csipetnyi őrület”

A legtöbb autósport rajongó tudja, hogy milyen tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy valaki autóversenyző lehessen. Sok dolognak kell a helyén lennie és akárcsak egy kiválóan felkészített versenyautó esetében, nem lehet gyenge láncszem ebben a “kirakósban”.

Az én emberem

Természetesen minden rajongó a saját kedvencében látja mindazokat a tulajdonságokat a legerősebbnek, amik a legtöbb autóversenyzőben megvannak. A gyorsaság és a bátorság két alap pillér, ezekkel mindenképp rendelkezni kell, mielőtt bárki is nekivágna, teljesen mindegy melyik sorozatot is választja. A versenyzősors felszínét mindenki látja, a komolyabb karriert, bajnoki címet – címeket elérőkre nem hiába nézünk fel, és válnak kedvenceink példaképünké. A sikerek mögött megbújó nehézségekről van olyan versenyző aki beszél és van olyan aki nem. Néhány önéletrajzi könyv azonban gyakran megmutatja a siker mögötti árnyékvilágban megbújó nehézségeket, és a pályán kívüli harcokat.

A listát folytathatjuk talán a kiváló reflexekkel, erőnléttel, anyagi háttérrel, akaraterővel, elhivatottsággal, technikai tudással stb… Legtöbbünk ilyen listája hasonló elemeket tartalmaz, az enyémen szerepel még a jó értelemben értendő őrület is, jó-jó ebből nem kell sok, egy “csipetnyi” is elég belőle, de ennek is lennie kell.  

Egy ” csipetnyi őrület”

Emlékszem gyerekkorom sporthíradóira, amikben az autósport elég keveset szerepelt és az élőben adott versenyekre – Forma-1-en kívül nem nagyon volt más – és ahogy a havi egyszer megjelenő autós újságért rohanok az újságárushoz. Már kölyökként is lenyűgözött, hogy egy-egy óriási bukás után a következő versenyen megint autóban láttam annak elszenvedőjét. Még akik súlyos sérüléseket is szenvedtek és a halál árnyékából tértek is vissza, alig várták, hogy újra versenyezhessenek.

Lehet jönni azzal a közhellyel, hogy “ha leesel a lóról, azonnal vissza kell ülni rá”. Persze mondani könnyű, megtenni már egy másik történet. Itt lép színre az a kevés “őrület”, ami véleményem szerint meg kell, hogy legyen egy versenyzőben. A mai napig nehezen hiszem el, hogy komoly bukások után egy évvel később ugyanazon a pályán indulva, ugyanazon a helyen gond nélkül őrületes tempót diktálnak.

Versenyeken több nézőtől is hallottam már az elismerésnek szánt mondatot:Nem normális ez a fickó! ” És valóban, amiket ezek a srácok elvállalnak a versenyeken és térnek vissza újra és újra bukásaik után, ahhoz kell egy ” csipetnyi őrület”!

 

 

Please follow and like us:
0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.