Reinis Nitiss elhagyta csapatát

A Rallycross világbajnokság futamgyőztese, Reinis Nitiss a közösségi oldalán keresztül jelentette be, hogy elválnak útjai Mattias Ekstrom EKS csapatával néhány nappal azelőtt, hogy a csapat bejelentené jövőbeni terveit.

“Az EKS csapata és én 2018-ban különböző irányokba megyünk. Nincsenek rossz érzéseim, mindenkinek a legjobbat kívánom. Nyilvánvaló, hogy 2017. nem volt olyan jó, mint reméltük. Az első néhány futam után mindannyiunknak világossá vált, hogy nem volt esélyem csapattársaim köridejeire. Innentől kezdve minden szempontból nehéz volt.” – kezdte a bajnok.

Tervek azonban már vannak a folytatásra, de mint a legtöbb hasonló esetben, még semmi sem biztos.

Ez az a sport, amit a legjobban ismerek és az elmúlt éveket is itt töltöttem. Biztosan maradni szeretnék a Wolrd RX-ben, de az, hogy versenyképes helyen legyek, egy erős költségvetésű csapatra lenne szükségem. Van néhány lehetőségem, de még nem dőlt el semmi.” – zárta Nitiss.

Ami az EKS-t illeti, másik versenyzőjük Toomas Heikkinen karácsony előtt elhagyta a csapatot. Az Audi pedig bejelentette, hogy jövő héten hétfőn tartanak sajtótájékoztatót Salzburg-ban, ahol bejelentik a csapattal kapcsolatos terveiket. Ekstrom azonban nyilvánvalóvá tette, hogy a világbajnokságon való indulás attól függ, hogy csapatát az Audi mennyire támogatja és az  autó fejlesztésében mennyire vesz részt a gyártó?

Az eddigi jelekből azonban úgy tűnik, hogy a csapat szétesőben van és az Audi a DTM szereplést fogja előtérbe helyezni a World RX helyett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük