Versenyajánló – Blancpain GT World Challenge Europe Sprint

500-600 lóerős vasak, félgyári csapatok, gyári pilóták, népes mezőny és mindez ingyenesen látható! Jól hangzik, igaz? Szeptember első hétvégéjén a Hungaroring ismét megnyitja kapuit, a pályát pedig GT3-as autók foglalják el és ha mindez még mindig nem lenne elég, betétfutamokban sem lesz hiány.

A Blancpain GT Series Európa legnagyobb GT sorozata, melyben GT3-as autók indulnak olyan gyártóktól, mint a Ferrari, a Porsche, a BMW, az Audi, vagy a Mercedes. A sorozaton belül két bajnokság is zajlik, az egyik az endurace, azaz hosszútávú, míg a másik a sprint bajnokság, ahol egyórás sprintfutamokon szállnak harcba a győzelemért. A Hungaroringet szeptember 6. és 8. között az utóbbi mezőnye foglalja el és számukra ez a verseny lesz a szezonzáró is.

A verseny ingyen látogatható, akik azonban a színfalak mögé is bepillantanának, 4000 forintot kell fizetniük a paddock jegyért; érdemes benézni: félgyári csapatok munkáját követhetjük nyomon és csodálhatjuk meg felszereléseiket, kamionjaikat.

A program természetesen egész napos lesz és erről betétfutamok sora gondoskodik. Látható lesz a Formula Renault Eurocup mezőnye és a Francia F-4 bajnokságban (FFSA F4 French Championship) indulók is egymásnak feszülnek majd. Az X-Bow Battle pedig a KTM által indított versenysorozat, ami szintén színesíteni fogja programot.

Ha már a nyarat versenyeken töltöttük, induljon az ősz is egy versennyel. A Hungaroring ehhez kínál egy kiváló programot amit kár lenne kihagyni.

A hétvége előzetes időterve:

2019 Blancpain GT World Challenge - Budapest - Timetable Draft 11

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük