Hajnalodott, a telefonom ébresztett, álmosan kászálódtam ki az ágyból; nagyot nyújtóztam, az ágy csábítóan hívogatott, de ellenálltam a kísértésének. Az évtizedes versenyekre járás újabb hajnala ez, ismét egy rally, ahol újabb élmények várnak rám. Nincs két egyforma verseny, csak ezek a korai ébredések ugyanolyanok, de már beletörődtem ezekbe is rég, aki az autóversenyek szerelmese lesz, annak a hétvégi korán kelés kötelező.
Életkép egy gyorsasági előtt
A Mecsek lankáin még köd gomolyog, a Nap lassan átverekszi magát a párás akadályon. Nézők kávézgatnak a reggel első fényénél, a sportbíró a rádiót ellenőrzi, a biztonsági őr a szalagot nézi át a pálya szélén. Médiások beszélgetnek: a fotósok a fényekre panaszkodnak és bíznak a Nap erejében, ami épp csatát vív a köddel. Újabb nézők érkeznek, gyerekek szaladnak szüleik előtt, és bújnak át a szalag alatt, még senki nem kiabál rájuk hogy “pálya”, nincs még itt az idő. Majd mindenki megtalálja a helyét a pálya szélén és várja, hogy elkezdődjön a száguldás.
Jönnek, mint a veszedelem
A hangos autó érkezik elsőként, elmondja amit tudnunk kell, majd az előfutók hasítanak el előttünk, és már jön is az első éles autó! A Nap újabb győzelmet aratott a köd felett, így mindenkinek egyenlőek a feltételek, amit a versenyzők ki is használnak és jönnek, mint a veszedelem. Az egész hegyoldalt betölti a rally semmivel sem összetéveszthető hangorkánja, a hang, ami már gyerekkorom óta magával ragadott. A nézőket is magával ragadja a hangulat, dudák harsannak, tapsol, fütyül, integet a publikum, az első VFTS érkezésekor többen köröznek a kezükkel, ezzel biztatva a párost néhány “fánk” itthagyására, amit meg is tesznek.
Ennyit a kategória legjobb idejéről, viszont a nézők így is imába foglalják az őket szórakoztatók nevét. Aztán csend lesz…
Az etaptól ments meg Urunk minket!
Reccsen a sportbíró rádiója, beesett egy páros, menteni kell és egy fát is kiütöttek a srácok, ami az útra esett. A gyorsasági áll, a rajtban egyre hosszabb a sor. A hír futótűzként terjed, majd mindenki megkönnyebbülten sóhajt fel, mikor az az infó is megérkezik, hogy a srácok jól vannak. Etap lesz, harsan a spori kezében a rádió, a méltán gyűlölt szitokszó elhangzása után a csalódottság moraja fut végig a tömegen. Fotósok kezdik átnézni eddig készült képeiket, nézők keresgélnek új helyet maguknak, miközben a mezőny hátralévő párosai önmagukhoz képest csigatempóban elgurulnak mellettünk.
Ugye ismerősek azok a jelenetek, amiket most leírtam? Ritka szerencsés az a rally rajongó, aki megússza a versenyekre járást úgy, hogy nem ismerkedik meg az etap nyújtotta csalódottsággal. Sajnos volt alkalmam többször is átélni, amit az imént felvázoltam, a leírtak megtörténtek, a sorokat nem a fantáziám szülte.
Zárásul egy jó tanács azoknak, akiknek életük első rally versenye az 52. Mecsek rally lesz. Ne kérdezzék meg senkitől, hogy mi az az etap, ne is említsék ezt a szót, sőt, még rágondolni sem illendő. Addig jó, amíg nem élitek át!