Versenyajánló – PannonKlinika Teszt Rallye az A123 és Build IT Kupáért

Kik indulhatnak idén Orfűn? Mindenki, aki szeretne! Az amatőr versenyzők a MARB és a Sprint összevonását követően egy mezőnyben, a Rallye3 bajnokság első OB és regionális futamaként indulhatnak, míg a Licenceseink, azaz, az ORB, ORC, Rallye2 és Historic versenyzők a Licences kategóriában, tesztelési céllal teljesíthetik az eseményt.

Az esemény időpontja idén is rendhagyó, hiszen péntek-szombatra esik. A hosszú hétvégére való tekintettel és az érintettek kérésének megfelelően került péntek-szombatra az esemény, így a verseny után mindenkinek megmarad a vasárnapja a családra, pihenésre, vagy a Licenceseknek az orfűi fellépés-, teszt után az autó további felkészítésére az egri verseny előtt.

A verseny programja a „szokásos”: akinek szüksége van rá, annak pénteken, Pécsett MNASZ gépkönyvezésre lesz lehetősége, aztán adminisztratív és technikai átvételek következnek Orfűn, majd pályabejárás és este versenyzői eligazítás rajtszám osztással a Rácz Tanyán kialakított versenyirodán, szombaton pedig, reggeltől estig verseny. Az idei évben is irányonként 3, azaz, összesen 6 gyorsasági szakasz várja az indulókat. Ez azt jelenti, hogy a Rallye3 történetének és egyben a 2019-es versenyszezon első versenyének versenytávja összesen (3+3)*7km, azaz, 42km gyorsasági szakasz, Orfű festői környezetében.

A Pannonklinika Teszt Rallye – nomen est omen – kettős célt szolgál: hivatalos, bajnoki évkezdet a Rallye3 versenyzők számára, ugyanakkor professzionális, verseny szimuláció – teszt a Licencesek számára. 

Az eddig beérkezett nevezések alapján idén is színes lesz a paletta, ugyanis a legkisebbektől a legnagyobbakig minden és mindenki megtalálható lesz Orfűn. Természetesen várjuk a régióban eddig is érdekelt Rallye3 versenyzők javát – többek között sok Ladás párossal. Ugyanakkor annak is örülök, hogy az ORB/ORC mezőnyéből és az élmezőnyből is több autó lesz látható: köztük lesz WRC és R5-ös autó is gazdagon.

A korábbiakban publikáltaktól eltérően, pár nappal később, 2019. március 11-én, hétfőn lesz az előnevezési zárlat, így addig van lehetőség alap-áron nevezni, azt követően pedig majd a helyszínen.

Szintén fontos kérdés az időjárás: jelen állás szerint biztos, hogy nem lesz hó! A hosszú hétvégén 10-14 oC közötti hőmérséklet, és talán 1-3mm csapadék várható, amit a versenyautók 2 gyorsasági alatt fel is tudnak szárítani. Így az indulók vízen és szárazon is autózhatnak majd.

A versenyzők, érdeklődők számára – hazánkban első alkalommal – készített a rendező úgy nevezett „Rallye Guide” dokumentumot, amely a verseny alapvetései mellett az ajánlott szállások listáját is tartalmazza, megkönnyítve a versenyre távolabbról érkezők szállásvadászatát. A Rallye Guide innen, a versenykiírás pedig innen tölthető le.

Úgy tűnik, minden adott ahhoz, hogy ismét jó hangulatban ébresszük fel együtt téli álmából a hazai ralit, Orfűn!

 

  
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük