Evans nyert, Ogier világbajnok

Előzőleg már beszámoltunk a Wales Rally pénteki eseményeiről, ami Evans elsőségével ért véget. A mezőnyre azonban további két nap szakaszai vártak, közel sem egyszerű gyorsaságikon.

Szombat – Evans tovább növelte előnyét.

Szombaton szó szerint egész napos száguldás várt a mezőnyre, a maga kilenc szakaszával. Az első rajtjára reggel 7:55-kor került sor, míg a napi utolsó szakasz 19:44-kor kezdődött. Evans ott folytatta ahol előző nap abbahagyta, és megnyerte a nap első öt szakaszát. Az előző napot negyedik helyen záró   Neuville remek tempót diktált, és a 12. szakaszra feljött másodiknak, megelőzve Tänakot, és Ogiert. Tänak a nap folyamán egyre rosszabb időket autózott amit röviden kommentált : “Nincs mit mondanunk, egyszerűen lassabbak vagyunk.”

Nem adta ki mindenkinek, de a lényeg hogy a versenyzők sértetlenek maradtak.

A 13. és 14. szakaszt már Neuville nyerte, de Evans előnye így is 46,3 másodperc volt, a nap utolsó két szakasza előtt. A 15. szakaszon köd nehezítette a versenyzők dolgát, ami meg is zavarta Neuville-t, így  elvesztette a nap közben kidolgozott előnyét Ogier-vel szemben, aki átvette tőle a második helyet. A 16. napi zárószakaszon Evans száguldott keresztül a leggyorsabban, mögötte Ogier és Neuville vívott nagy csatát. A nap végére Evans magabiztos 53,1 másodperces előnnyel zárt, mögötte Ogier következett, akit viszont mindössze 5 tizedmásodperc választott el Neuville-től.

Rosszabb is lehetett volna, hogy őszinte legyek örülök, hogy ma este idáig eljutottunk, nagyon élvezetes, de nehéz napunk volt.” – foglalta össze napját Evans

“Fékhibánk volt a nap végére, ami nem volt valami megnyugtató érzés, korábban kellett fékeznünk a szakasz során.” – panaszolta Ogier

“A 15. szakaszon hol sűrű volt a köd, hol pedig nem, igyekeztem harcolni, keményen nyomni, de nem voltunk túl jók, és ez elég kiábrándító.” – mondta Neuville a célban

Vasárnap – Evans nyer, Ogier világbajnok.

Ogier ötszörös világbajnok lett, aki alig találta a szavakat a célba érés után.

Vasárnap öt szakasszal folytatódott a verseny, és a nyitószakaszt Tänak húzta be, aki visszanyerte tegnap elvesztett lendületét. Evans már taktikusan autózott, magabiztos előnye tudatában már nem törekedett a szakaszgyőzelemre. Nem úgy Neuville, aki komoly harcban volt Ogier-vel  a dobogó második fokáért. Neuville mind az öt szakaszon a francia bajnok előtt autózott, így Evans mögött második lett 37,3 másodperc hátránnyal. Őt Ogier követte, aki 45,2 másodpercet kapott. Harmadik helyével, és a power stage-en szerzett pontokkal azonban Ogier VILÁGBAJNOK lett, pályafutása során ötödször. Célba érése után ezek voltak az első szavai:

Nem tudom hogy mit mondjak, ez egy kemény év volt, és köszönöm az M-Sportnak, és Malcomnak, csodálatos, hogy világbajnokok lettünk a csapattal.

A csapatok versenyét is megnyerte az M-Sport, így a záróverseny számukra  Ausztráliában már tét nélküli, jutalomjáték lesz.

Fotók: Michelin motorsport

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük