Tänak lenyűgözte Mäkinent

Ott Tänak kilépett Ogier árnyékából és elhagyva az M-Sport csapatát a Toyotához szerződött. Győzelmeket tűzött ki célul új csapatában és, hogy komolyan gondolta, azt a Monte Carlo Rallye-n elért második helyével máris igazolta.

Kiválónak mutatkozott be Tänak a Toyotánál, az, hogy bemutatkozásul a másodikként ér célba a verseny előtt látatlanban talán még ő is aláírta volna. Ogier ezúttal utolérhetetlennek bizonyult, viszont legyőzte csapattársait, ami jól mutatja remek formáját a szezon kezdetén.

Nagyszerű jól kezdeni a szezont, úgy tűnik remek csapathoz csatlakoztam. Az autó csodálatos volt, és nagyon jól éreztem magam a verseny kezdete óta. Nagyon kemény verseny volt ilyen váltakozó körülmények között, de sikerült célba érnünk. Az utolsó napon könnyebb körülmények vártak, de még mindig nagyon jeges volt. Meg tudtuk tartani az előnyünket, mert erős helyzetben voltunk. Nagyon várom a következő versenyeket.” – nyilatkozott lelkesen Tänak

Tommi Mäkinen csapatvezető is elégedetten távozott a szezonnyitóról, hiszen Tänak mellett Latvala is dobogón zárta a versenyt.

Ez egy ragyogó módja volt a szezonkezdésnek. Úgy gondolom, most a legerősebb a csapatunk, mióta elkezdtük. Nagyon lenyűgöz a módja annak, hogy Ott (Tänak) gyorsan beilleszkedett a csapatba, hogy milyen professzionális, és milyen gyorsan tanult meg mindent. Nagyszerű lenne, ha így folytatnánk és várjuk Svédországot.” – zárta Mäkinen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük