Maradjunk nagyhatalom!

Az, hogy a világ túraautózásában nagyhatalommá váltunk, minden álszerénység nélkül nyugodtan kijelenthetjük. Az eredmények önmagukért beszélnek, és már komoly riválisként tekintenek versenyzőinkre és csapatainkra. Sok ember több évnyi munkája van ebben a sikerben, mégsem kezdek egy hosszú névsor megírásába, mert ha kihagynék valakit, az komoly hiba volna.

Versenyzőink és csapataink mellett azonban van valami, ami szintén legendássá vált. A Hungaroring, mint pálya már az első WTCC verseny előtt is történelmi helyszín volt, azonban az a hangulat, amit a rajongók teremtettek, tovább öregbítette a pálya hírnevét. Versenyzők, csapatvezetők és külföldi hírportálok jártak a csodájára annak az atmoszférának, ami csak és kizárólag nálunk érhető tetten.

Nagyszerű a hangulat itt, a Norbit támogató és éltető szurkolóknak köszönhetően szinte semelyik másik helyszínnel sem összehasonlítható a Hungaroring hangulata.

Az idézet Rob Huff-tól származik, aki remekül összefoglalta azt, amit évről évre megteremt itt a közönség!

A WTCC megszűnt, helyére a WTCR érkezett, és akik követik a túraautózás fejleményeit, tudják, hogy sok minden megváltozott. A hazai futam azonban megmaradt a versenynaptárban és a második fordulót itt rendezik a hétvégén. Nem hiszem, hogy bárkit, aki valaha is átélte a Hungaroring fergeteges hangulatát bátorítani kéne arra, hogy a hétvégéjét a pálya szélén töltse. Akinek azonban van olyan ismerőse, barátja vagy rokona aki eddig tátott szájjal hallgatta a történeteiteket a hangulatról, itt az ideje magatokkal hozni, hogy mindezt ő is átélhesse. Nem mindennapi élményben lesz része, hiszen öt magyarnak szurkolhat, név szerint:

Michelisz Norbert BRC Racing Team

Nagy Norbert Zengő Motorsport 

Szabó Zsolt Dávid Zengő Motorsport 

Nagy Dániel M1RA (Szabad kártyás induló)

Tassi Attila HELL Racing Team ( Szabad kártyás induló)

Tetszetős névsor igaz? Hazai pályán nemzetközi sorozatban jelenleg a túraautózást csúcsát megtestesítő világkupában ennyi sikeres hazai versenyzővel nem sok ország büszkélkedhet. A verseny mindenképpen történelmi lesz, egy új sorozat debütálása egyszeri és megismételhetetlen alkalom.

A srácok a pályán, és csapataik a depóban mindent megtesznek majd, hogy ez a bemutatkozás sikeres és emlékezetes legyen. Ugyan mi más sarkallná őket határaik végső feszegetésére, ha nem a hazai pálya?

Versenyzőink mellett bízom a nézőseregben is, hogy a tribünre tekintve majd zászlóerdőt látok, és a dudálástól és tapsvihartól a hátamon futkos majd a hideg. Mert ilyen hangulat sehol a világon nincs, éppen ezért lettünk szurkoló nagyhatalom, tegyetek róla a hétvégén, hogy ez így is maradjon!

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük