Versenyajánló – Kalocsán ellövik az összes puskaport!

Hogy az idei őszre ne csak az iskolakezdésről és a nyár elmúltáról emlékezzünk majd vissza, arról Kalocsán a DriftAréna szervezőcsapata gondoskodik. Az évszak első hétvégéjén rendezik ugyanis a Végső ütközetet, amire még mindig lehet nevezni a driftereknek!

A DriftAréna az évek során a műfaj egyik fellegvára lett, remek pályákkal, kiváló szervezéssel és meglepetésekkel teli rendezvényekkel várta a nagyérdeműt és a versenyzőket. Hogy ez a hagyomány folytatódik-e, arról Tóth Barnát a DriftAréna főszervezőjét és marketing referensét kérdeztük.

Hogy halad a verseny szervezése?

A megszokott ütemben halad a DriftAréna szervezésében a szempteber 5-6-án megrendezendő Végső Ütközet Országos Drift Bajnokság. A mezőny ezúttal a DriftAréna főhadiszállására, vagyis a Kalocsai Repülőtérre látogat el! Két kategóriában versenyeznek majd a pilóták: Streetben és Pro2-ben! A szeptember 5-i, szombati nap az edzésé, ráhangolódásé lesz, míg vasárnap a délelőtti edzést egy gyors szünet és némi PH érték növelés követ, hogy minél kényelmesebben élvezhesse a nagyérdemű elsőként a Street kategória kvalifikációját és versenyeit, majd a félprofi mezőny tsuisokkal – páros csatákkal – tarkított meccseit!

Milyen pálya várja a versenyzőket?

Elmondhatjuk, hogy egy gyors, de mégis technikás elemekkel tarkított pályát raktunk össze a Végső Ütközetre. Elsőre könnyednek tűnhet majd, de az érintési pontok, zónák megnehezítik majd a versenyzők dolgát. Amit ezzel kapcsolatban ígérhetünk, hogy nagyon izgalmas lesz 100% látvány mellett.

Mennyien neveztek eddig?

Ami a pilótákat illeti, már most közel harmincan regisztráltak a Végső ütközetre, így garantáltan szikrázó lesz a verseny. Senkinek ne legyen kétsége, ezek a srácok és lányok – mert, hogy hölgy indulónk is van – bele adnak majd apait, anyait!

Készültök-e meglepetésekkel a nézők számára?

Természetesen mindig tartogatunk meglepetéseket a versenyzők és a szurkolók számára is!
Az idei kalocsai állomás a DriftAréna utolsó versenye 2020-ban, így az összes “megmaradt” puskaport ellőjük! Egy kissé zenés, fesztiválos hangulatra számíthatnak majd a látogatók.
 
Mindenkit várunk szeretettel ezen a rangos, látványos megmérettetésen, ahol garantált az adrenalin, a benzingőz és a lételemünket jelentő negédes gumifüst.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük