A hétfői kényszerpihenő és elmaradt szakasz után a Salta – Belén közti 10. szakasszal folytatódott a verseny, 372 kilométeren keresztül. A szakaszt Peterhansel nyerte, aki ezzel összetettben feljött a második helyre, a továbbra is vezető Sainz mögé.
“Nagyon hosszú szakasz volt és megpróbáltuk igazán keményen nyomni. Nem vétettünk hibákat, de kissé elfáradtunk estére. A maihoz hasonlóan a holnapi szakasz is nagyon fontos lesz…és nem könnyű, akárcsak a fiambala-i.” – nyilatkozta a szakaszgyőztes.
“A hátsó felfüggesztés magától eltörött. Nem tudtuk megjavítani, ezért úgy döntöttünk, ilyen állapotban tesszük meg a hátralévő 60-70 kilométert. Megpróbáltuk tartani az összetett második helyünket, de harmadikak lettünk. Nehéz lesz holnap támadni, de meglátjuk mit tudunk tenni.” – zárta a napot az összetettben a harmadik helyre visszacsúszó Nasser Al Attiyah.
Nála sokkal jobb kedvűen nyilatkozott a továbbra is élen álló Carlos Sainz: “Nagyon trükkös és nagyon nehéz szakasz volt. Összességében boldog vagyok, különösen annak fényében, hogy a vége felé megpróbáltuk még keményebben nyomni, ami sikerült is. Holnap már más nap lesz, ma még ezt a napot élvezzük.”
Top 3 (autók):
Szakasz | Időeredmény | Összetett | Időeredmény | ||
1. | Stephane Peterhansel | 04h 43′ 46” | 1. | Carlos Sainz | 32h 10′ 53” |
2. | Giniel de Villiers | 04h 52′ 32” | 2. | Stephane Peterhansel | 33h 01′ 28” |
3. | Carlos Sainz | 04h 56′ 53” | 3. | Nasser Al-Attiyah | 33h 23′ 39” |
Top 3 (motorok):
Szakasz | Időeredmény | Összetett | Időeredmény | ||
1. | Matthias Walkner | 04h 52′ 26” | 1. | Matthias Walkner | 32h 21′ 03” |
2. | Pablo Quintanilla | 05h 04′ 01” | 2. | Joan Barreda Bort | 33h 00′ 45′ |
3. | Gerard Farres Guell | 05h 08′ 47” | 3. | Kevin Benavides | 33h 02′ 26” |
Top 3 (kamionok):
Szakasz | Időeredmény | Összetett | Időeredmény | ||
1. | Ton Van Genugten | 5H 31′ 49″ | 1. | Eduard Nikolaev | 34H 09′ 09″ |
2. | Federico Villagra | 5H 32′ 22″ | 2. | Federico Villagra | 34H 33′ 53″ |
3. | Eduard Nikolaev | 5H 42′ 58″ | 3. | Siarhei Viazovich | 37H 57′ 39″ |
Fotó: DPPI