A szerdai napra kiírt 280 kilométeres gyorsasági egyik érdekessége a rajtsorrend: akárcsak 2016-ban, idén is az előző szakasz leggyorsabb 25 járműve (autók, motorok és kamionok vegyesen) indulhat az első 25 helyről, természetesen időrendi sorrendben.
A szakaszt a holland Bernhard Ten Brinke nyerte, akinek elérhető közelségbe került az összetett harmadik hely, de egyelőre – érthető módon – nem erre koncentrál. “Nagyon jó érzés. Már az elejétől kezdve egészen kivételes az együttműködésünk a Toyota-val és Michel-lel is. Eddig ez a legjobb Dakar-om…de be is kell fejeznünk. Egyelőre nem akarok a dobogóra gondolni, az csak nyomást helyezne rám, ki akarom élvezni a szakaszgyőzelem ízét. Igazán tehetséges navigátorok oldalán versenyeztem az eddigi Dakar-ok során is, mint például Matthieu Baumel vagy Tom Colsoul, de – azt hiszem a tapasztalatának köszönhetően – Michel Périn is kiváló munkát végez.” – zárta örömittas sorait a győztes.
A szakaszt harmadikként teljesítő Carlos Sainz is elégedett lehet, hiszen összetettben még mindig az élen áll, sőt, növelni tudta előnyét a továbbra is második helyen álló Stephane Peterhansel-lel szemben. Újabb lépés az “El Matador” számára a győzelem felé…
Sainz így értékelte a napját: “Fiambala egy klasszikus szakasz a Dakar-on. Itt vesztettem el a 2009-es versenyt: 30 perces előnnyel indultam, aztán sajnos egy gödör vetett véget a küzdelemnek, úgyhogy igazán örülök, hogy magam mögött tudhatom ezt a részt is. Így kell folytatnunk, lépésről lépésre haladva egészen a verseny végéig napról napra. Kulcsfontosságú volt, hogy Stéphane előtt maradjak ma és ez sikerült is.”
Szakasz | Időeredmény | Összetett | Időeredmény | ||
1. | Bernhard Ten Brinke | 04h 10′ 54” | 1. | Carlos Sainz | 36h 16′ 27” |
2. | Cyril Despres | 04h 15′ 29” | 2. | Stephane Peterhansel | 37h 17′ 12” |
3. | Carlos Sainz | 04h 15′ 34” | 3. | Nasser Al-Attiyah | 37h 40′ 29” |
Top 3 (motorok):
Szakasz | Időeredmény | Összetett | Időeredmény | ||
1. | Toby Price | 04h 01′ 33” | 1. | Matthias Walkner | 36h 33′ 37” |
2. | Kevin Benavides | 04h 03′ 11” | 2. | Kevin Benavides | 37h 05′ 37′ |
3. | Antoine Meo | 04h 08′ 04” | 3. | Toby Price | 37h 12′ 54” |
Top 3 (kamionok):
Szakasz | Időeredmény | Összetett | Időeredmény | ||
1. | Siarhei Viazovich | 5H 14′ 10″ | 1. | Fedrrico Villagra | 40H 04′ 27″ |
2. | Federico Villagra | 5H 15′ 34″ | 2. | Eduard Nikolaev | 40H 05′ 34″ |
3. | Dmitry Sotnikov | 5H 43′ 01″ | 3. | Siarhei Viazovich | 43H 11′ 49″ |
Fotó: Andre Lavadinho