DTM Zandvoort – visszatekintő az előző évekre

A hétvégén Hollandiába, Zandvoort-ba érkezik a DTM mezőnye, mely egy kihagyhatatlan helyszín a versenynaptárban, teli izgalmakkal. A dtm.com visszatekintett a korábbi évek versenyeire.

Alzen sportszerűtlen előzése

A sorozat 2001-ben debütált Zandvoort-ban, rögtön egy nagy “durranással”. Christian Abt szerezte meg a pole pozíciót és a versenyben is sokáig vezetett, de a végére nagyon túlkormányozottá vált Audi TT-R-je. A Mercedes-Benz CLK-DTM-mel versenyző Uwe Alzen az utolsó körben szinte kanyarról kanyarra csökkentette hátrányát, majd meg is lökte Audi-s riválisát. “Így bárki tud előzni” – fakadt ki végül Abt, aki nekiütközött Alzen-nek, mivel rendkívül nagyot fékezett, alig, hogy átlépte a célvonalat. Alzen megmozdulását 10.000 német márkás büntetéssel “jutalmazták”.

Christian Albers máig az egyetlen holland versenyző, aki nyerni tudott hazai versenyén

2003-ban a holland szurkolók helyi kedvencüket ünnepelhették, Albers ugyanis itt aratta 4. győzelmét a szezon során. Hozzájárult ehhez Timo Scheider balszerencséje is, aki pole pozícióból indult és a második boxkiállásáig vezette is a versenyt, de a boxutcából kifelé már három keréken érkezett, mivel a jobb első kereket nem rögzítették megfelelően. “Mit is mondhatnék, nem találok szavakat. Ez az én napom lehetett volna.” – mondta a verseny végén csalódottan Scheider.

Kristensen és az ominózus boxkiállás

Tom Kristensen-nek 2006-ban egy nem mindennapi élményben volt része, amikor a 13. körben, vezető helyről első boxkiállására érkezett az Audi A4 DTM-mel. A dán versenyző autóján kereket cseréltek és tankoltak, de az üzemanyagtöltő kanna beszorult és még mindig az autón volt, amikor visszatért a versenybe. Szerencsére a probléma pár méterrel a boxutca kijárata után megoldódott, amikor a kanna leesett. Kristensen-t ez sem zavarta meg abban, hogy megnyerje a versenyt.

2015. a BMW éve volt Zandvoort-ban

Ebben az évben a kék-fehér márka ünnepelhetett Hollandiában, hiszen teljes volt a BMW dominanciája: a szombati versenyen az első hét helyen végző versenyző mind a bajor márka alakulatából került ki – ilyen korábban még sosem történt a DTM-ben.

A grill mellől a versenypályára

#72 René Rast; Audi RS5 DTM; #100 Martin Tomczyk; BMW 4 DTM; #31 Tom Blomqvist; BMW M4 DTM; #22 Lucas Auer; Mercedes-AMG C 63 DTM (Zandvoort, 2016.)

2016-ban a holland pályán indult egy elképesztő sikersztori: a szombati versenyen egy baleset után Tambay  bal kezében erős fájdalom jelentkezett, így vasárnap nem tudott rajthoz állni. Az Audi minden követ megmozgatott, hogy találjanak valakit Tambay helyére. René Rast-ra esett a választás, aki épp Hannover-ben volt, a barátnője születésnapi kerti party-ján. 21:00 órakor érkezett a hívás és hajnali 3:00 órakor már Zandvoort-ban volt a hotelben, néhány órával később pedig már élete első versenyét teljesítette a DTM-ben, a számára addig teljesen ismeretlen Audi RS5 DTM-ben. Három hónappal később,  a hockenheimi szezonzáron ismét bizalmat szavaztak neki, amit egy 6. hellyel hálált meg; illetve be is biztosította helyét 2017-re a DTM mezőnyébe. A többi már történelem, amiről nemrég mi is kérdeztük a bajnokot, interjúnk itt olvasható.

(Fotók: DTM media)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük