Már nagyon vártam az első Pécsi Hegyiverseny Emléktalálkozót. Baranyában élek születésem óta és sportbarát család sarjaként abba nőttem fel, hogy megyénk az autósport fellegvára és bármerre utazom benne, előbb-utóbb olyan úton járok majd, ahol versenyt is rendeztek már.
Korán indultam, igaz a Remeterét kicsivel több, mint fél óra, de ez már az évek alatt amolyan rutinná vált, hogy autósport rendezvényre időben indulok. A szombat délelőtti autózás rutinból átment emléktúrába, mikor olyan útszakaszokra értem, ahol versenyt is láttam már. Néhány elágazás vagy kanyar emlékeket idézett, itt nézőként álltam, ott sajtósként videóztam, az alatt a fa alatt bandáztunk, vagy itt áztam bőrig egy nyári záporban. Az út néhány helyen, az előző esti esőnek köszönhetően felhordásos volt és ahelyett, hogy ezen bosszankodnék, eszembe jutott néhány rally verseny. Óvatosan megyek át ezeken a helyeken és azokra gondolok, akik itt sem veszik el!
Megérkezve a Remeterétre sportbírók irányítják a forgalmat, mintha csak versenyen lennék. Leparkolok, kiszállva szitáló köd és hideg szél fogad, igazi őszi hegyre való időjárás. A találkozónak helyet adó parkoló azonban már élettel teli, szól a zene, beszélgető emberek kisebb-nagyobb csoportokban, az autók pedig mintha csak egy szervizparkban álltak volna arra várva, hogy pályára gurulhassanak.
Nem telt sok időbe, hogy ismerősökkel találkozzam és tartalmas beszélgetésekbe kezdjünk. Miután már fél szavakból is megértjük egymást és téma is akadt bőven, szinte repült az idő. Egyre többen lettünk, a komfortérzetet pedig jelentősen növelte a büfé is, aminek forgalmára nem lehetett panasz.
Az emléktalálkozó megnyitójaként felidézték a versenyek eddigi történetét a cél pedig az, hogy legyen újra hegyi verseny!
A rendezvény fényét emelte, hogy Kőváry Barna itt mutatta be új Trabantját a nagyérdeműnek, amiből ez az egyetlen darab van a világon. Mikor megkérdeztem Barnát arról, hogy mennyi munkaórába is telt az autó felújítása, az felelte, hogy öt év! Ismét bebizonyosodott, hogy az autósport szeretete és az elhivatottság csodákra képes! Barna büszkén mutogatta évek kitartó munkájának eredményét, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A rendezvény fontosságát és rangját jelzi az is, hogy Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke is feltűnt a forgatagban.
A beszélgetések mellet nem feledkezhettem meg arról, hogy megörökítsem a történéseket. Fotós barátom ezúttal nem tartott velem, így a videózás mellett a fotózást is én végeztem. Volt téma bőven, néha azt sem tudtam, hogy ez felvenni lenne-e jobb vagy lefotózni?
Az időjárás is egyre szebb arcát mutatta, a szél is csendesedett és még a Nap is kisütött.
A program szerint délben megemlékezés kezdődött a nemrégiben elhunyt Kavecz István, mindenki Bongója tiszteletére. A megemlékezésen végig forgott a kamera, úgy gondoltam, hogy én ezzel a felvétellel állítok emléket a nagyszerű versenyzőnek. Bár egy helyben álltam és úgy rögzítettem a megemlékezést, nem volt könnyű úgy tartani a kamerát, hogy ne remegjen meg a kezem. Érzelmes dolog a búcsú és mikor felsírtak a versenyautók motorjai, akkor bizony nekem is figyelni kellett arra, hogy ne ragadjanak el az érzelmek.
A megemlékezés után maradtam még néhány órát: fotózás, videózás és beszélgetések tették teljessé a napom. A rendezvény méltó módon emlékezett meg a Pécsi hegyi versenyekről, felidézve azt az összetartást és szellemiséget, ami az autósportot jellemzi. Ez az összetartás kell majd ahhoz is, hogy ismét legyen hegyi verseny, ami jó alkalom lesz majd arra, hogy újra találkozhassunk a hegyen!