Versenyajánló – ismét Blancpain GT Series a Hungaroringen!

Szeptember első hétvégéjén ismét ingyenesen látogatható versenyhétvége kerül megrendezésre a Hungaroringen, a Blancpain GT Series Sprint Cup.

A fő esemény a névadó széria, amely már sokadik alkalommal tér vissza a Hungaroringre. Érdekessége, hogy Európában ebben a versenysorozatban vesz részt a legszínesebb márkákat felvonultató 5-600 lóerős GT3-as mezőny, a legnagyobb számú autóval – mint például a BMW az M6 GT3-mal, a Ferrari a 488 GT3-mal, vagy akár a Porsche a 911 GT3 R-rel. Félgyári csapatok, gyári pilóták mérik össze a tudásukat ebben a népes mezőnyben az egyórás futamokon. Nemcsak a pályán, de a boxokban is precíz, gyors munkára van szükség – minden autóban két pilóta váltja majd egymást a versenyfutamokon.

Akik a formula autó versenyeket szeretik, azok készüljenek, mert ezen a hétvégén a méltán népszerű Formula Renault Eurocup sorozat is jelen lesz a Hungaroringen. Ebben a kategóriában az ifjú tehetségek bontogatják szárnyaikat és próbálnak bizonyítani, így közel 30 autós mezőnyre, és látványos csatákra van kilátás. A Formula Renault Eurocup mezőnye 12 versenyen van túl, melyeken 7 különböző pilóta állhatott a dobogó legfelső fokára. Jelenleg a kínai Ye Yifei vezeti a bajnokságot, külön érdekesség, hogy a 18 éves versenyző mindössze egyszer nyert futamot és csak kétszer volt második.

Mór Csaba (Fotó: GT4 European Series)

A hétvége programját színesíti még az idén indult és máris rendkívül népszerű GT4 European Series, ahol magyar indulónak is drukkolhatunk: Mór Csaba egy Audi R8 LMS volánja mögött fog küzdeni a pozíciókért; továbbá a Blancpain GT Sports Cup sorozat autóit is láthatjuk versenyezni.

 

 

Mór Csaba – Audi R8 LMS (Fotó: Mór Csaba facebook)

A nézőtér ingyenesen látogatható, jegyet csak a paddock-ba kell váltani (14 éves kor alatt ingyenes) a Super Gold tribün melletti gyalogos híd nézőtéri oldalán; de az interneten is megvásárolható.

 

 

A hétvége időterve:

A sorozat története

2010-2012:

Mivel az új FIA GT1 Világbajnokság sprint alapú volt, felmerült az igény egy nemzetközi GT endurance bajnokság iránt. Bemutatkozott az 5 versenyből álló (köztük a Spa-i 24 órás versennyel) Blancpain Endurance Series, mely hamar sikeres lett a nívós résztvevők miatt is. A sorozat az SRO Motorsport 20 éves tapasztalatát dicséri. Egyszerű a recept: endurance versenyek rendezése GT3 autókkal, egy bajnokság létrehozása számukra.

2014:

A Blancpain Sprint Series és a Blancpain Endurance Series egységes platformra hozása által a GT versenyzés egyre inkább növekedni tudott Európában. A promóciók és a TV közvetítések által pedig egyre több emberhez jutott el a széria.

2015:

Az első szezon sikerén felbátorodva folytatódott a Blancpain GT Series sorozat fejlesztése, új helyszínekkel is bővült a paletta: Misano-val és Moszkvával. A Blancpain Endurance Series-ben bevezették a pénzdíjas jutalmazást, melynek hatására jelentősen megnőtt a résztvevő csapatok száma az Endurance és a Sprint Series-ben is.

2016:

Miután a svájci óra manufaktúra, a Blancpain és az SRO Motorsport Group sikeres partnerkapcsolatot hoztak létre a Blancpain Endurance Series és a Blancpain Sprint Series révén, úgy döntöttek, hogy mind a két sikeres szériát integrálják a Blancpain GT Series-be, nagy hangsúlyt fektetve az egyéni és csapat bajnoki címek nívójára.
A Blancpain GT Series Sprint Cup és a Blancpain GT Series Endurance Cup azonos versenyzői kategóriákkal és pontrendszerrel működik, a Blancpain GT Series-ben versenyző pilóták 10 fordulós szezont futnak (5 sprint és 5 endurance verseny), mellyel ez a legteljesebb GT versenynaptár.
A Blancpain GT Series Sprint Cup két, egyenként egyórás versenyből áll minden versenyhétvégén; míg a Blancpain GT Series Endurance Cup versenyek hossza a háromórás futamtól egészen a szezon csúcspontjának számító 1000 kilométeres Spa-i 24 órás versenyig terjed, mely a világ legelőkelőbb 24 órás versenye a GT3 kategóriában.

A Blancpain GT Series hivatalos oldala sok érdekes információval szolgál még.

Reméljük, sikerült mindenkit kellőképpen felcsigázni, így találkozzunk szeptember első hétvégéjén a Hungaroringen! Még egy kis plusz kedvcsinálóként válogatás a tavalyi versenyen készült fotóinkból:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük