“Mi is emberek vagyunk, nem ufók…” – interjú Keszthelyi Róberttel, az RSB tagjával

Keszthelyi Robit aligha kell bemutatni a rally társadalomnak. Szervez szlalomot és rally versenyt, nemrégiben még egy rally fórumot is összehozott. Feladatai azonban tovább bővültek, hiszen az RSB tagjai között is feltűnt a neve.

Először is üdvözölném az olvasókat és nagyon szívesen válaszolok a feltett kérdésekre.

Nemrégiben volt egy általad szervezett Rally 3 fórum, hogy értékelnéd az ott történteket?

Vegyes érzelmekkel értékelném a fórumot. Örülök, hogy a szövetség részéről eleget tettek a meghívásnak és próbálták a kommunikációt emberi formában folytatva, előrébb lendíteni a jelenlegi patthelyzetet. Kicsit elszomorít, hogy sajnos konkrét érdemi változtatásra nem nagyon érkezett javaslat, a résztvevők inkább a saját sérelmeiket próbálták előtérbe helyezni. De nem adom fel, a háttérben dolgozom és megpróbálom összefűzni az érdekeket. Sajnos ez nem megy egyik napról a másikra. A lehetetlent azonnal teljesítem, de a csodára kicsit várni kell.

Versenyszervezőként is tevékenykedsz, mi a legnagyobb akadály, amivel egy rendező találkozik?

Poénosnak tűnhet, de a jelenlegi helyzetben semmi sem egyszerű. Önkormányzatok, engedélyek, helyszínek egyeztetése tízszer annyi munkát ró a nyakunkba, mint a COVID előtti időszakban. Illetve a folyamatos bizonytalanság, te mint rendező belerakod a munkád és várod az időt, hogy meg lehessen tartani a versenyt, reménykedsz: talán nem lesz tiltó határozat, rendelkezés. Szóval ma ilyen körülmények között dolgozunk.

Ha lenne három dolog, amit megváltoztatnál a hazai rally-ban, mik lennének azok?

Erre a kérdésre a jelenleg kialakult helyzetben mindenki azt várná, hogy ide most olyan sorok kerülnek, amik akár a nyomdafestéket sem tűrik. Hát el kell keserítsem az olvasókat, mert nem csak mint RSB tag vagy csapatvezető, vagy rendező, akár sportbíró és volt versenyző nem nyilatkozhatnék így, hanem aki kicsit is szereti ezt a sportot az nem tehet így semmiképp. Három dolog? Talán az első, a sokkal jobb kommunikáció, rengeteg olyan vélemény, negatív kritika születik a félinformáció illetve az információ hiányában, ami nem visz előre senkit és semmit. Második, ez a pontom biztosan nem lesz népszerű, de megírom. Aki ebben a sportban van, tevékenykedik, versenyez annak nem szabad ellenségeskednie, a sport előrébb jutása kell, hogy legyen a cél. Az ellenség az idő, mennyi versenyt mikor és hogyan tudunk rendezni, illetve a versenyzőnek a rajt után a cél idő. Harmadiknak inkább azt a szlogent írnám, ami a fórumon is szerepelt. Az, hogy az autóversenyen jól érezd magad, ahhoz két dolog kell: Légy ott az autóversenyen és érezd jól magad!

A Rally 3 a szívügyed, véleményed szerint mire lenne szükség a talpra állításához?

Ahogy fentebb már írtam a lehetetlent azonnal teljesítem, de a csodára kicsit várni kell. A szövetség, a versenyzők és a rendezők együttműködése kell ahhoz, hogy előrébb jussanak a dolgok. Azon dolgozunk, hogy ez megtörténjen. Szeretnénk, ha decemberben már az R3 versenyzők ellőtt lennének a jövő évi terveink, aminek egyeztetéseiben nagyon sokan segítenek. Remélem, olyat tudunk majd adni az érdekelteknek, amivel ismét megtölthetjük az R3 versenyeket. R3 újra a régi fényébe fog csillogni. Közhelynek számít, de kedves versenyzők ehhez Ti is kelletek.

Az RSB-be kerülésed mennyi plusz munkát hozott a hétköznapokban?

Itt is el kell oszlatnom egy tévedést. Az RSB nem előjog vagy hatalmas megtiszteltetés, hanem társadalmi munka. Nem tudnám megmondani pontosan, mennyit is foglalkozunk a saját dolgunk mellett az RSB adta feladatokkal, de annyit mondhatok, nem unatkozunk.

Vannak az RSB döntései között olyanok, amiknek a megváltoztatásáért szót emelsz majd?

Biztosan lesznek ilyenek, a Rally3 fennmaradásáért, illetve a versenyzők között újra népszerűvé tételéért biztosan harcolni fogok. De egy kis segítség annak, aki nem tudja, mi történik egy RSB ülésen, egyeztetésen. Az adott témában mindenki el mondja a saját véleményét, utána megpróbálunk konszenzusra jutni. Ha sikerül, akkor a határozaton csak igen szavazatokat láttok, ha nem akkor akár a nem vagy a tartózkodott szavazat is szerepel. Vagy akár nemleges eredmény is születhet.

A szövetséget, a rallyt, és az RSB-t is komoly kritikák érték nemrég a közösségi médiában. Hogy élték meg ezt a tagok belülről?

Bármilyen furcsa is, szerintem nem túl jól. Mi is emberek vagyunk, nem ufók, ahogy azt sokan képzelik. Nem szeretném részletezni mi helyes, illetve mi nem ezekben a negatív közösségi posztokban, de azt elmondanám, hogy a személyeskedéseknek szerintem semmi, de semmi értelme. Lehet minket keresni, lehet velünk egyeztetni és a többiek, illetve a magam nevében biztosan tudom mondani, a lehető legjobb tudásom szerint fogom tenni a dolgom!!!

A többség csak az RSB döntéseiről értesül, nehezen születnek meg ezek döntések?

Ismét visszacsatolnék a fentebb írtakra, nem mindig születik konszenzus. Megvitatjuk a nézeteinket és a lehető legjobban próbálunk dönteni.

Ha olyan döntés születik amivel nem értesz egyet, azt nehezen dolgozod fel?

Abszolút nem, nem kell az embereknek mindig mindenben egyetérteni. Ha az ember úgy érzi, igaza van, de más döntés születik, akkor sem kell azt negatívan átélni, értékelni, mivel tudja, hogy ő a legjobb tudása szerint járt el így és nincs miért szégyenkezni.

Gyakori téma a fórumokon, hogy nem versenyző- és nézőbarát már a rally. Mi erről a véleményed?

Ha lehet, én nem vennék részt ezekben a csatározásokban. A saját rendezvényeink szemszögéből viszont nagyon szívesen megírom a véleményem. Idén az első R3 verseny a Kisvaszar Rally volt, mi itt törekedtünk arra, hogy a versenyzők, illetve a nézők is megkapják, amiért jöttek. Szerintem sikerült. Szlalom versenyeink nagy nevezői létszámmal és rengeteg nézővel örvendeztetnek meg minket. Az első Pécsi Autósport Fesztiválunk hatalmas siker volt, mind versenyzők, mind nézők tekintetében. És ismét a szlogen az elégedetleneknek, mert sajnos nem lehet mindig minden tökéletes, az, hogy az autóversenyen jól érezd magad, ahhoz két dolog kell, légy ott az autóversenyen és érezd jól magad!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük