A Mecsek Rallye két arca

Néhány nappal az 52. Mecsek Rallye után csillapodóban van a rallye láz. Minden évben nagyon várom már ezt a verseny, ami volt, hogy kiválóra sikerült és akadt, amit jobb elfelejteni. A bajnokság izgalmas alakulása egy jó versenyt sejtetett és reméltem, hogy várakozásaim nem hiábavalók.

Verseny előtti hosszú napok

Az idei verseny programja korábban kezdődött számomra mint eddig bármikor, hiszen a sajtótájékoztatót sem hagytam ki. Ott megtudtam hogy idén nem lesz hivatalos teszt, amit bevallom, hiányoltam. Szeretek tesztekre (is) járni, megvan a maga hangulata, jó kis bemelegítés ez az éles verseny előtt, versenyzőknek, fotósoknak és operatőröknek egyaránt.

Fotós és operatőr kollégám azért nem maradt teszt nélkül, mint arról már képekben, videóban és cikk formájában beszámoltunk, részt vettek a Topp-Cars Rally Team felkészülésén.

Teltek a napok, facebook oldalunkra sorra tettem ki a verseny elmúlt években felvett jeleneteit, amolyan kedvcsinálónak. Hosszú napok voltak ezek, mint minden olyan alkalommal, mikor az ember vár valamire.

Péntek – Szervizparki séta és prológ

A hosszú napok azonban csak elteltek és felvirradt a péntek. A szervizparkban kezdtük a napot fotós barátommal, megpróbáltunk élőben is bejelentkezni, de az istenért sem akart összejönni. Így néhány képpel jeleztük követőinknek, hogy megkezdtük a beszámolók sorát a versenyről. A hétköznapnak köszönhetően szórványos érdeklődés mellett készültek a csapatok, akik bőven elfértek az Expo Center területén. Láttam már zsúfoltabb és nézőkkel dugig tömött szervizparkot is, így kicsit furcsa volt, hogy nem tömegen kellett átvágnom magam. Persze javában dúlt még a hétköznap, de ez minden eddigi szervizparki sétám alkalmával így volt. A csapatok az esti prológra készültek a gépátvételt követően, nem egy verdára már fel is került a lámpasor, amire hamarosan  szükség is lesz.

A Pécs Pláza parkolóját már körbeszalagozva és lezárva találtuk, néhány néző igen korán érkezett és keresett jó helyet magának. A prológ kezdetére már nézőfal “épült” a pálya köré, a nézőszórakoztatás pedig kezdetét vette néhány olyan versenyzővel, akik kizárólag itt bemutatóztak. Majd a Historic Európa-bajnoki mezőny teljesítette a pályát, amiben nem mindennapi verdákat csodálhattuk meg.  Az autósport történelemkönyv megsárgult lapjain látott gépek keltek életre és idéztek vissza pár percet a sportág hőskorából.

Gyorsan sötétedett, az utcai lámpák félhomályában zajlott a program jelentős része. Nem tudom ki hogy van ezzel, de talán nem vagyok egyedül a gondolattal, hogy épp elég lámpafényes prológot láttunk már az utóbbi években. Jó lenne egyszer ezt a programot két órával korábban kezdeni és megnézni a mezőnyt világosban. Persze látványosak a lámpasorok a verdákon és a lángoló kipufogók is jól néznek ki, de egy kis változtatás nem ártana a programban.

Az ORB/ORC mezőny már lámpafénynél teljesítette a köreit, a nézők végig kitartottak, a prológ kora este ért véget, a tömeggel együtt pedig mi is haza indultunk.

Szombat – Mecsekpölöske – Alsómocsolád szakasz, kisvaszari elág

A prológról hazafelé még önszorgalomból “pályabejárást” tartottunk és megnéztük a Mecsekpölöske – Alsómocsolád szakaszt a rajttól a kisvaszari elágig. Beigazolódott sejtésünk, hogy szokás szerint lassító lesz a kisvaszari elág előtt. Szombat reggelre fel is épült a lassító, amit nem csak mi nem láttunk szívesen, hanem a nézők sem. Miért pont itt van, nem lehetne két háromszáz méterrel ezt feljebb tenni, vetődött fel a kérdés sokakban teljes joggal. Szép lenne megélni egyszer azt a napot, mikor a méltán népszerű helyen nem lesz ott a lassító. Nézőkben nem volt hiány, annak ellenére sem, hogy a közelgő nemzeti ünnepet ezen a szombaton kellett ledolgozni. A napot a Historic mezőnye kezdte, majd az ORB/ORC következett.

Az itt megszokott látványosabb kanyarvételek sajnos elmaradtak, a lassító megtörte a lendületet és ezzel megtört a varázs is. A lassítót páran bontották, történt egy megpördülés, néhány műszaki hibával küzdő páros pedig itt hagyta el a pályát. A nézők közül többen csak a délutáni szakaszra értek ki, miután végeztek a munkahelyükön. A hely tehát mit sem veszített népszerűségéből az évek alatt, de, hogy ez így is maradjon, a jövőben át kell gondolni a lassító helyét.

Vasárnap – A táj és a verseny varázsa Orfűn

Évtizedek óta járok Orfűre, voltam itt már minden évszakban és nem tudok betelni a táj szépségével. A rajt előtt egy órával érkeztem, a záráson túl felvettem pár nézőt. Miért ne segíthetnék, ha egyszer van rá lehetőségem? A körgyors most is sok nézőt vonzott, a Mecsek Rallye hangulata számomra itt jön át a legjobban, különösen a strand parkolónál. A zárónapra minden mezőny megfogyatkozott, így a szakaszok is gyorsabban lezajlottak.

A nézők minden látványos megmozdulást díjaztak, az utolsó szakaszra nem egy páros azzal a céllal érkezett, hogy szórakoztassa  a nagyérdeműt. Több látványos jelenetet is sikerült felvennem, néhány alkalommal apró kövek pattogtak a kamerán és rajtam is, de a felvételek mindenért kárpótoltak. A zárónap sokkal jobban tetszett, mint az előző, minden olyan pillanatból jutott egy kevés, amiért megszerettem a rallye-t. Remek hangulat, felszabadult nézőknek autózó versenyzők egy hazai viszonylatban klasszikussá vált gyorsaságin. 

Egy kétarcú verseny utóélete

A rendezés idén is remek volt, a kisebb csúszások a programba véleményem szerint beleférnek és ezek megbocsáthatók. A prológot jövőre jó lenne azonban korábban kezdeni és a gumilassítók kihelyezését is át kéne gondolni. E sorok írásakor megnéztem néhány idei videót és nem egy látványos autózásra alkalmas hely lett “elgumizva”. Az időjárásra sem lehetett panasz, ahogy a hangulatra sem. A rallye-t szerető közönség ismét odatette magát, és remek hangulatot teremtettek a pályák szélére, segítették a bajba jutottakat és egymásra is odafigyeltek.

A verseny számomra kétarcú volt, erről a versenyről nem szombaton szereztem be a felejthetetlen emlékeimet. A zárónap már vérpezsdítő volt, nagyszerű pillanatokkal, remek hangulattal. Remélem, amilyen jó hangulatban véget ért az idei Mecsek Rallye, jövőre az ötvenharmadikat ilyen jó hangulatban kezdhetem.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük