A Citroen is fejlesztésekkel támad Finnországban

A Citroen jelentős frissítésekkel készül a finnországi versenyre. A csapat az autó elején végzett el jelentős fejlesztéseket, amiket javában tesztelnek a versenyen előtt.

A csapat legutóbb Argentínában vetett be fejlesztéseket, amik akkor az autó hátsó részét érintették. Az autó elejének fejlesztésétől további előrelépéseket várnak a versenyzők és a csapatvezető is.

“Nagyon pozitívak vagyunk, ez egy elég nagy előrelépés, amit már teszteltem Portugáliában és Spanyolországban. Az autó teljes filozófiája megváltozik, láttuk, hogy a csapat hozta az autó hátsó részére a fejlesztéseket, de ez elől nem következett be eddig. Az autót ezekkel az új fejlesztésekkel lágyabbá tehetjük, úgy, hogy továbbra is jó tapadása legyen. Állandó harc folyik a tapadásért és szeretnénk megnyerni ezt a küzdelmet. Finnországban is fontos a jó tapadás, de a nagyobb tempó miatt talán itt a legfontosabb.” – mondta Ostberg.

Craig Breen már versenykörülmények között is tesztelte a frissítéseket Észtországban, és nagyon elégedett volt az autóval.

“Jó hétvégénk volt, és nagyon magabiztosan készülünk a shakedown-ra, magabiztosnak érzem magam, és sok adatot gyűjtöttünk be Észtországban. Nagyon elégedett vagyok azzal a munkával, amit eddig végeztünk a Finn Rally előtt.” – nyilatkozta Breen.

A Citroen csapatvezetője, Pierre Budar hozzátette:

“Craig általában egy tizedet veszített kilométerenként Ott Tänak idejéhez viszonyítva, akinek jelentősen több volt a helyismerete is. Tänak komoly kihívó  lesz Finnországban, így az, hogy a hazai pályáján elég jól tudtuk tartani őt, számunkra sikeres tesztet jelentett.” – utalt a csapatvezető az észtországi versenyre.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük