Látogatóban Révész Levente csapatánál

Az International GT Open mezőnye száguldott elsőként a megújult Hungaroring épületei között a hétvégén. Alig ismertünk rá a megújult pályára, így élményszámba ment annak felfedezése. Révész Levente jóvoltából pedig hazai versenyző érkezett éllovasként a Hungaroringre. Levi idén váltott GT-re így ennek tükrében még nagyobb jelentősége van az eddig elért eredményeknek. Nyert Portugáliában és Belgiumban is, Tovább …

Magyar indulóval tér vissza a GT Open a megújult Hungaroringre

A megújuló Hungaroring idén is otthont ad az egyik legrangosabb európai GT-bajnokságnak, az International GT Opennek. A mezőny július 5-6-án látogat el újra a mogyoródi pályára, izgalmas betétfutamokkal kiegészülve. A korábbi évekhez hasonlóan a nézők bemehetnek a paddockba, a hétvége mindkét napján lesz bokszutca-látogatás is. Az International GT Open abszolút virágkorát éli, hiszen annak ellenére, Tovább …

Köszönjük régi, várunk új!

A Hungaroring megújul és a munka első üteme már be is fejeződött. A második ütem egyik fő feladata a pálya főépületének lebontása, és egy teljesen új, a ma igényeinek megfelelő külsővel és belsővel rendelkező épület megépítése. Évekig ültünk a tribünök valamelyikén a célegyenesben és nézőként élveztük a versenyek sorát. Néztük a rajtrácson dolgozó fotósokat és Tovább …

Visszatérés egy vadállattal

Másfél év kihagyás után visszatérni az autóversenyzéshez nem kis dolog. Ha mindezt egy olyan autóban kell megtenni, ami teljesen idegen, óriási kihívás! Nagy Dani a Zengő Motorsport jóvoltából egy Mercedes AMG GT3-as vadállattal tért vissza az International GT Open mezőnyében a Hungaroringen. Ülésöntés és egy teszt a Balaton Park Circuit-en és máris kezdődött a versenyhétvége. Tovább …

Videópremier – Szilveszter Rallye 2022.

Két nap a pálya szélén, csaknem ezer felvett jelenet, hat órás utómunka; a végeredmény pedig egy majdnem húsz perces mozi, amihez jó szórakozást kívánunk mindenkinek! Az első versenyjelenetben a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kaposi László látható. Mi így búcsúzunk el tőle és fejezzük ki őszinte részvétünket a családnak és a barátoknak! Nyugodjék békében! Ha tetszett ez Tovább …

Megváltozó autósport

Most, hogy új vezetők ültek be az MNASZ volánja mögé és a biztonsági öveiket is becsatolták, nincs olyan rajongója a sportágnak, aki ne várná a pozitív változások sorát. De vajon elég-e annyi a változáshoz, hogy megújult a sportvezetés? Sportszerűen fogalmazva viszontagságos évek vannak az autósport mögött, a visszapillantóba tekintgetés nem javasolt. Nézzünk előre, itt állunk Tovább …