Rajongani valamiért jó dolog, együtt rajongani még jobb, egy hivatalos rajongói klub tagjának lenni pedig a legjobb. Ferrari rajongókból hazánkban sincs hiány, a legendás gyártó hivatalosan is elismeri rajongói klubjait, amik behálózzák a világot. A hazai hivatalos Ferrari klub elnökével, Varga Csabával beszélgettem, aki készséggel válaszolt kérdéseimre.
Mikor és hogyan kezdődött az autósport iránti szenvedélyed?
Hát mondhatni, hogy 12 évesen, 2005 tavaszán. Tulajdonképpen addig nem érdekelt az autósport, nem vonzott annyira, inkább a foci felé vettem az irányt, ám ez időközben megváltozott. Elsőnek a barátaim vettek rá, hogy nézzem a futamokat és mondani sem kell azonnal beleszerettem a sportba.
A Forma 1-es csapatok közül miért a Ferrari lett rajongásod tárgya?
Valójában mikor még nagyon fiatal voltam, egyszerűen csak megtetszett a vörös autó. Persze a F1-ről tudtam már pár éves koromban is…ugyancsak keveset..szinte annyit, hogy van elöl egy vörös illetve egy szürke színű autó, akik egymást kergetik…és később, évek múlva már jobban belefolytam a dologba.
Rajongói klubbot ma már bárki alapíthat, te azonban egy hivatalos, a Ferrari által elismert rajongói klub elnöke vagy. Hogy született az ötlet, hogy hivatalossá tedd a klubot?
Igen, bárki alapíthat rajongói klubot Magyarországon és ugyebár inkább Facebook-on. Nos, az ötlet illetve mondhatnám, hogy az álmom az 13 éves koromban fogant meg. Akkor még csak egy kis fiatal Ferrari szurkoló voltam egy darab Ferraris sapkával a fejemen, büszkén hordtam mindenhol, hisz akkor már a szenvedélyem volt. Elsősorban kellett egy csapat, hogy megvalósítsam ezt, ők a barátaim. Nos a történet egészen 2010 decemberére nyúlik vissza, mikor megalapítottam egy nem hivatalos Ferrari Klubot Magyarországon, György Gergellyel továbbá két barátommal: László Gergővel és Kiss Csabával, az elején szombathelyi székhellyel. Ahogy teltek az évek, csatlakozott Szántó Gábor, aki jelenleg is kollégám az SFC-ben. Időközben Budapestre költöztem és megismertem André Lászlót, Valánszki Zsoltot, Tóth Zoltánt illetve Kirill Geyert, akikkel mai napig vezetem az SFC Budapestet. Nos velük kezdtem el a munkát 2016 novemberében és kemény munkával hivatalos Club lettünk 2018. október 24-én.
Mi volt a menete a hivatalossá válásnak és milyen követelményeknek kellett megfelelni ahhoz, hogy csatlakozzatok a Ferrari családhoz?
A menete egészen hosszú folyamat volt, bárki azt gondolhatja, hogy könnyű volt, de nem. Sok időt, pénzt és energiát vett igénybe. Továbbá sok jogi követelménye volt, ami szintén nem volt egy egyszerű dolog. Egyrészt Magyarországon, másrészt Olaszországban is meg kellett felelnünk az elvárásoknak. Sikerült.
Milyen előnyöket hozott a klub életébe a csatlakozás?
Tulajdonképpen sok-sok előnyhöz jutottunk, bármit, amit szeretnénk azt tudjuk kérvényezni pl: egy barcelonai téli teszten való részvétel, vagy akár egy hungaroringi Ferrari boxlátogatás a szurkolóink számára, akik rendelkeznek club kártyával; de mondhatnám, hogy minden hivatalos tagnak ingyenesek a Ferrari Challenge napok. Szóval sok előnye van, illetve számos kedvezménnyel jár.
Mennyi tagja van a klubnak és mit kell tenni annak a Ferrari rajongónak, aki csatlakozni szeretne hozzátok?
Tulajdonképpen az első évünkhöz viszonyítva nem rossz a taglétszám. A csatlakozás folyamata egyszerű, a Ferrari szurkolói csomag egyenest Maranelloból érkezik a UPS támogatásával. Két lépése van a folyamatnak: az alapadatok kitöltése és elküldése az e-mail címünkre, valamint az utalás a számlánkra, amelyet továbbítunk Maranelloba, majd visszaigazolást kapnak az új klubtagjaink.
Hol szoktatok találkozni, mi a törzshelyetek?
Természetesen van, jelenleg a Tiltott Csíki Söröző és Étterem, ahol szintén futamnézéseket is tartunk június óta; illetve jövő évtől már a Gokart Sportarénában is megtalálhatóak leszünk.
A közös versenyekre járás is része klub életnek?
Természetesen a versenyre járás is a klubélet része, idén voltunk Brno-ban, Csehországban a Ferrari Challenge napokon, illetve az F-1 hazai versenyének összes napján képviseltettük az SFC Budapestet. Jövő évben már az Ausztriai Ferrari Challenge napok a cél, május 3-5. között mely a klubtagok számára ingyenes. Továbbá monzai F-1-es Nagydíj is a tervünk a jövőben.
Az idei F-1 szezonban győzelem és kudarc is kijutott a csapatnak, hogy viselte a tagság, hogy nem sikerült megnyerni a világbajnokságot?
Hát erre nagyon nem tudok válaszolni, úgy hiszem az egész bajnokság Németországban ment el. Bár, ahogy beszéltük a barátaimmal, nem volt könnyű elfogadni, hogy az idei év is úgymond elment.
Holtszezon van, milyen programokat szerveztek ilyenkor a klubtagoknak?
Természetesen lesznek, terveinkben szerepel már januártól többféle előadás, illetve a Gokart Sportarénába is szerveznénk egész napos programokat a klubtagoknak. Jelenleg ezen dolgozunk. Továbbá annyit még megemlíthetek, hogy a jövő évi eseménynaptárunk tele lesz programokkal, egy hónapban akár három alkalommal is rendezhetünk eseményt. Naptárunk január végén fog megjelenni.
A klubba itt lehet jelentkezni.
Fotók: Scuderia Ferrari Club Budapest – Hungary
Szeretnék egy elérhetöséget varga csabához.