A többség talán a napjára is emlékszik, hogy melyik évben hány évesen, és melyik döntő pillanatban vált az autósport megszállottjává. Akit egyszer magával ragadott ez a világ, egy életre a rabjává válik és ezzel egy olyan közösséghez csatlakozik, akik félszavakból is megértik egymást.
“Anyu elviszem az öcsit is a versenyre…” – szólt a bátyám 1981-ben és az engedélyt meg sem várva már vitt is ki életem első versenyére, a Mecsek Rallye-ra. Nyolc éves voltam, nálam így kezdődött, és ez a szerelem azóta is tart. Évtizedek teltek el, versenyek sokaságát láttam, megismertem nagyon sok embert.
Rajongókat, versenyzőket, szerelőket, fotósokat, operatőröket, újságírókat, versenyszervezőket, sportbírókat. A versenyeken dolgozó és a sportágért rajongó emberekben két dolog ugyanolyan volt, bármerre is jártam és bárkivel is találkoztam. A nézők a végletekig rajonganak az autósportért; akiknek pedig valamilyen módon munkát ad a szenvedélyük, maximális elhivatottsággal teszik oda magukat annak minden területén.
Találkoztam már hulla fáradt sportbíróval, aki a nyár legforróbb napját azzal töltötte, hogy lassítót épített reggeltől estig, mégsem hagyta ott legyintve az egészet, mondván: neki ebből elég volt. Láttam fotóst bőrig ázva, aki mikor fedett helyre ért, abban reménykedett, hogy a gépének nem esett baja, mert kár lenne a gépért és a képekért is. A gépet gondosan takargatta, miközben ő elázott, mégsem átkozta el azt a napot, mikor fotósnak állt. Beszélgettem ma már nyugdíjas gyártásvezetővel, aki a Forma-1 Magyar Nagydíj közvetítéseinek kulisszatitkiba avatott be és mesélte szinte nevetve, hogy milyen versengés dúlt az operatőrök között a legjobb helyekért. Szerelők sokaságát láttam gyári és amatőr csapatoknál szédületes tempóban dolgozni azért, hogy az autó a pályára kerülhessen. Elhivatottságukra talán nincsenek is szavak, engem mindig lenyűgöznek ezek a srácok. Nem véletlen, hogy a legtöbb versenyző nekik köszöni meg elsőként a munkát a győzelem után.
A közösségi médiában látom, ahogy versenyzők számolnak be sikereikről és mivel az élet nem csupa napfény és szivárvány, a kudarcaikról is. Tehetséges, szívüket-lelküket, erejüket, idejüket és pénzüket feláldozó emberek keresnek támogatót és eszükben sincs feladni. Profi szinten már teljes embert kíván az autósport és a csillogás mögött rengeteg edzést, önfeláldozást, lemondást követel meg ez az életforma. Van néhány profi versenyzőnk, akik blogjaikban be is számolnak nekünk ezekről. A nézőseregünkre is méltán lehetünk büszkék, hiszen a versenyeink hangulatára nem lehet panasz. Aki járt már a Hungaroringen túraautó vagy kamion versenyen, átélhetett már néhány hangrobbanást, ahogy a rally fanatikusoknak sem kell a szomszédba menni egy kis “őrületért”!
Sportnemzet vagyunk, van is miért büszkének lennünk, eredményeink több sportágban is önmagukért beszélnek. Négy keréken száguldva elért eredményeink azonban e sportnemzet elitjébe repítik az autósportot.
Számunkra ez az élet sava-borsa, a gumifüst inkább hegyi levegő, a motorok dübörgése zene, egy csillogó versenyautó látványa pedig maga a csoda. Benzinvérűek vagyunk és bárhol is futunk össze a pálya szélén, ismeretlenül is tudjuk egymásról, hogy ugyanaz a szenvedélyünk, ami egyből okot is ad egy jó kis beszélgetésre.