Egyre közelebb egymáshoz a DTM és a Super GT

Ahogy arról korábban beszámoltunk egymáshoz látogatott a Class One autókat felvonultató két sorozat, a német DTM és a japán Super GT. A jelek szerint egyre közelebb kerülnek egy nagyszerű megállapodás tető alá hozásához.

 

A DTM és a Super GT vezetői újabb nagy lépést tettek az együttműködés felé. Két évvel ezelőtt már tárgyaltak az együttműködés lehetőségéről, a tárgyalások azonban elakadtak. A Mercedes 2018-ban kiszáll a DTM-ből, ami arra ösztönözte a feleket, hogy újra tárgyalni kezdjenek az együttműködésről. A DTM szezonzáróján két Super GT autó vendégszerepelt, a hétvégén zajló Super GT szezonzárón pedig három DTM autó teszi ugyanezt. Szombaton Motegiben igen szép felvonulásnak lehettek szemtanúi a nézők. Loic Duval, Mario Engel és Augusto Farfus képviselték a DTM-et egy Audi, egy Mercedes és egy BMW volánja mögött, akikhez Heikki Kovalainen (Lexus), Ronnie Quintarelli (Nissan) és Tomoki Nojiri (Honda) csatlakoztak. Miután a Honda kihagyta a németországi látogatást, ez volt az első alkalom, hogy mind a hat Class One autó egyszerre pályára guruljon.

Szívélyes pillanat volt mind a hat autót a pályán látni. Úgy éreztem, csökkent a távolság Európa és a DTM, és Japán és a Super GT között. A rajongók előtti közös bemutató újabb lépés az együttműködés felé.” – mondta elégedetten Masaaki Bandoh, a Super GT elnöke

Amit én és Bandoh próbálunk, az egy közös szabályrendszer létrehozása. Ha a japán és a német gyártók egységes szabályok szerint  építenének versenyautókat, az növelhetné a márkák népszerűségét és csökkentené a költségeket. Reméljük, hogy elérjük ezt a célt és újabb örömet okozhatunk majd a rajongóknak.” – tette hozzá Gerhard Berger, az ITR elnöke

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük