Győzelmi remények a Norisringen

Marco Wittmann

Wittmann Fürth-ben született, alig 15 kilométerre a Norisringtől, de eddig még nem tudta tökéletesen kihasználni a hazai pálya előnyét: tavaly ötödik és negyedik helyeket szerzett a két versenyen, idén minimum a dobogó a célja (2017-ben nem sok hiányzott hozzá: egy látványos hármas befutó után Mortara, Ekström és Wittmann közül Mortara szelte át először a célvonalat, 0,002 másodperccel Ekström és 0,025-tel Wittmann előtt).

“A verseny végén 2 helyet vesztettem, de a nézők fantasztikus csatát láthatták. A legszebb célfotó volt a DTM történetében és nem bánom, ha idén megismétlődik, csak én legyek a legjobb pozícióban. Az eredményeim évről évre javulnak, szóval ha lehet hinni a statisztikáknak, jól szerepelhetek a versenyen. Korábban voltak problémáim a Lausitzringen is, de idén végre meg akarom törni az “átkot”, célom a dobogó “hazai” versenyemen.” – mondta el Wittmann, majd hozzátette: “Erre a versenyre is ugyanúgy kell előkészülnünk, mint a többire. A Norisringen extrém magas végsebességre és erős fékekre van szükség, valamint az autónak meg kell birkóznia az úthibákkal is. Úgy gondolom, a Mercedes-AMG-nek jelenleg előnye van végsebesség szempontjából, viszont itt nem létfontosságú az aerodinamika.”

Jamie Green

Fotó: dtm.com

Green hasonló véleményen van az autó beállításaival kapcsolatban; szerinte a Mercedes nagyon gyors lesz az egyenesekben, ami rendkívül fontos tényező ezen a pályán. “Ugyanakkor ez egy nehéz verseny lesz számunkra, mivel utcai pályáról van szó, teljesen más jellegű, mint az épített versenypályák, ezért az autók beállítása is sok mindenben különbözik a máshol megszokottakhoz képest. A falak is nagyon közel vannak a pályához, ezért a Norisring mindig különleges kihívásokat rejteget.” mondta el a brit pilóta, aki 10 pontjával jelenleg a bajnokság 16. helyén áll.
Az előző években ugyan csak második és harmadik helyeket sikerült szereznie itt, de négy győzelme (2008, 2009, 2010, 2012) méltóvá tette a Mr. Norisring becenévre. Hozzá kell tenni, hogy eddigi győzelmeit a Mercedes-AMG színeiben szerezte, az Audival még nem sikerült diadalmaskodnia. “Korábban sikeres voltam Nürnbergben, de nem tudtam itt nyerni, mióta átszerződtem; ezért célom, hogy Audival is győzni tudjak.” – zárta gondolatait Jamie Green.

Gary Paffett

Fotó: dtm.com

A brit pilóta jelenleg 11 ponttal lemaradva a bajnokság második helyén áll, Timo Glock mögött. Két norisringi győzelmet tudhat magáénak, még 2004-ből és 2005-ből; azóta “csak” pole pozíciót és dobogós helyeket tudott szerezni. “Annak idején, amikor Jamie és én nyertünk itt, nekünk volt a legjobb autónk. Idén azonban egyik gyártónak sincs előnye, a szabályváltoztatások miatt a mezőny sokkal kiegyensúlyozottabb és szorosabb a verseny. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy minden 100%-ig rendben legyen. Ezen a pályán minden ezredmásodperc döntő lehet és hiába szerepelünk jól az időmérőn, a versenyen rengeteg dolog történhet, pl. egy safety car-fázis. Nem lesz könnyű hétvége, de már várom a kihívást.” – mondta el Paffett.

Pascal Wehrlein

Fotó: dtm.com

A Hungaroringen, a második versenyen történt incidensek Pascal Wehrlein számára is súlyos pontokba kerültek. “Nehéz ez az egész, de megpróbálom a dühömet pozitív energiákba fordítani. Bosszant, ami történt, habár nem az én hibám volt. Viszont már csak a következő hétvége számít Nürnbergben, megpróbálom kihozni magamból a maximumot és ezúttal talán a szerencse is mellém áll. Ez a verseny még nem fordulópont, minden hétvégén 56 pontot lehet szerezni összesen és láthattuk, milyen könnyen változhatnak a körülmények. Az első két versenyhétvégén a BMW erős teljesítményt mutatott, de a Hungaroringen csak a balesetek miatt kialakult helyzet miatt tudtak pontokat szerezni. A DTM-ben bármi megtörténhet, egyik hétvégéről a másikra le tudod dolgozni a hátrányodat, de akár 30-40 pont hátrányba is kerülhetsz.”
Wehrlein neve mellett idén már két első soros indulás és számos szép előzési manőver szerepel. “Budapesten mutattam meg először, hogy képes lennék győzni. Előtte, a Lausitzringen dobogón végeztem ugyan, de még nem voltam nyerő formában. Budapesten egy újabb lépést tettem előre; ezt folytatni szeretném, lépésről lépésre haladni előre a következő versenyeken. A motivációmmal együtt minden megvan hozzá, hogy hamarosan megnyerjem az első futamomat.” – fejezte be bizakodva a német pilóta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük