Újdonságok a DTM-ben Spielbergben!

A DTM osztrák futamára (melyet szeptember 21-23. között rendeznek) az egyedi betétfutamok mellett újdonságokkal is készülnek a szervezők, a közönség a pályán és azon kívül is maximálisan ki lesz szolgálva!

A sorozat és hasonló kategóriák történelmében először a paddock jeggyel rendelkező rajongók szombaton és vasárnap is bebocsátást nyernek a rajtrácsra a verseny előtt. További újdonság, hogy emiatt 15 perc helyett 40 percig fog tartani a rajtrács ceremónia, így mindenki nézelődhet kedvére. A bejutáshoz szükséges jegyeket a paddock-ban fogják osztani – a készlet erejéig.

Gerhard Berger, René Rast, Philipp Eng és Lucas Auer

“Azzal, hogy Spielbergben megnyitjuk a rajtrácsot a rajongók előtt, teljesen új dimenzióba helyezzük “Feel the Roar” mottónkat (magyarul annyit tesz, hogy érezd az üvöltést, ami a V8-as motorok hangjára utal).” – mondta el Gerhard Berger, a DTM-et irányító ITR elnöke egy bécsi sajtótájékoztatón, majd folytatta: “Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy folyamatosan fejlesszük a DTM élményt a rajongók számára és lehetővé tegyük számukra, hogy szó szerint minél közelebb kerülhessenek a DTM-hez; így is megérezve a sorozat nagyszerű légkörét. Két évvel ezelőtt létrehoztunk egy igazi különlegességet, a Pit View-t, ahol egy üvegfal mögül figyelhetik a csapatokat munka közben. Mára ez az egyik legnépszerűbb látványosság a paddock-ban. Igazán kíváncsi vagyok a rajongók reakciójára, ahogy átérzik majd a rajtrács különleges atmoszféráját.”

Ingyen jegy a gyermekeknek és látnivalók egész sora a paddock-ban

Még egy újdonság Spielbergben: a DTM meghívja az osztrák iskolás gyermekeket a pályára. Bármilyen iskolába is járjanak, a versenyhétvége előtti csütörtökön, szeptember 13-án ingyen bemehetnek a Red Bull Ringre. Az érdeklődő iskoláknak, osztályoknak, vagy gyermekeknek csupán előzetesen meg kell rendelni ingyenes jegyüket a www.dtm.com/schulaktion oldalon.

Az érdeklődő látogatók találkozhatnak az Alpok Elvis-ével, Andreas Gabalier-rel, aki a hétvége során díjat is fog átadni. De nem ő lesz az egyetlen énekes fellépő Spielbergben: szombat este koncertet ad a Tagträumer nevű osztrák pop banda is.

A hírességek sorát erősíti még Mario Barth, akit szintén meghívtak a szervezők. Barth egy igazi sztár tetováló művész, aki egy mobil stúdióval vonul a helyszínre: a rajongók nézhetik őt munka közben, vagy akár tetováltathatnak is vele. A művész olyan nagy neveket jegyez “ügyfelei” között, mint Lenny Kravitz, Usher vagy Sylvester Stallone.

Betétfutamok növelik az izgalmakat

A BOSS GP futama tavaly a Red Bull Ringen

A pálya hangosabb lesz az autóktól, mint általában. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az évad utolsó előtti versenyhétvégéjét a BOSS GP nevű sorozat is színesíti: a sorozat neve a Big Open Single-Seater betűszóból áll össze, több együléses versenyautó széria autóit vonultatja fel és versenyezteti egymással a F1-es gépektől kezdve a GP2-es és World Series by Renault autókon át IndyCar és Formula Superleague versenyautókig. Ausztriában többek között egykori Toro Rosso, Benetton, Arrows, Minardi és Super Aguri Formula 1-es autók fognak versengeni egymással, köztük az 1997-es Benetton B197, mellyel Jean Alesi, Alexander Wurz és nem utolsósorban a DTM-et irányító ITR jelenlegi elnöke, Gerhard Berger versenyeztek.

Ferdinand Habsburg

A Formula 3 mezőnye is megméretteti magát a Red Bull Ringen. Ebben a szériában versenyez a hétszeres Formula 1-es világbajnok, Michael Schumacher fia, a 19 éves Mick is, aki ha jól szerepel, Ausztriából már az összetett pontverseny éllovasaként távozhat. A mezőnyben autózik Ferdinand Habsburg is, akinek hazai versenye lesz az osztrák forduló. A kékvérű pilóta (aki IV. Károly, az utolsó magyar király dédunokája, ill. Habsburg Károly fia) le akarja nyűgözni hazai közönségét és fel akarja kelteni magasabb kategóriák (pl. a DTM vagy a Formula 1) figyelmét tehetségére.

(Fotók: DTM media, FIA F3)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük