Az aranykor felidézése

Számomra a legjobban várt események közé tartozott a Hungaroring Classic. A fesztivál már 2017-ben is elvarázsolt, így vártam a folytatását. Megkezdődött a verseny felvezetése, reklámok hívták fel rá a figyelmet, több oldal is játékokat indított értékes nyereményekkel. Az utolsó napok lassan teltek, aztán szombat reggel ott találtam magam a boxutcában és elkezdődött a sajátos “történelemóra” kedvenc tantárgyamból, az autósportból.

A több, mint kétszáz autót felvonultató mezőny hat kategóriában gurult pályára. A korszak is jelentős volt amit felidéztek, hiszen az 1960-ban gyártott Ferrari 250 SWB-től az 1991-ben készült Porsche 962C-ig láthattam verdákat és ezzel az autósport jelentős korszaka kelt életre.

Régi felvételeken már látott gépcsodák egész sora foglalta el a boxutcát és a paddock területet, egyik ámulatból estem a másikba és bevallom, néha még arról is megfeledkeztem, hogy a dolgom végezzem. Kezemben a kamerával álltam egy 1976-os Lola T286 előtt és nem hittem a szememnek. Aztán persze észbe kaptam és elkezdtem a jelenetek felvételét, miközben fotós barátom is eltűnt a forgatagban, akivel hosszú órákig nem is futottam össze.

A tömeg egyre nőtt és nem csak a paddockban, hanem a boxokban is és nem tévedés, a nézőket a boxokba is beengedték! A nézőbarát kiszolgálást ezzel abszolút teljessé tette a fesztivál, hiszen a kiállítókat, a büféket és csinos lányokat más eseményeken is láthattam már, de nézőket a boxokba elég ritkán szoktak beengedni. Bőven volt miben gyönyörködnie a kilátogató nézőseregnek, testközelből látni és átélni a csapatok munkáját nem mindennapi élmény. Az autók nem csak külsőségeikben voltak káprázatosak, hanem belterük, sőt, a motorterük is patika tisztaságú volt.

Találkoztam néhány olyan véleménnyel az utóbbi időben, hogy a hangok nem is olyan fontosak az autósportban; utat tör magának a hibrid technológia és az elektromos hajtás. A jövő minden bizonnyal ebbe az irányba mutat, azonban a nézők reakciói rácáfoltak azokra a véleményekre, melyek szerint a hangok nem fontosak. Pályára gurulás előtt felmelegítették a verdák  motorjait és minden alkalommal kisebb tömeg verődött össze, hogy meghallgassa a nem mindennapi előadást. Az egyik ilyen végén még meg is tapsolták a szerelőt aki ezt a feladatot végezte, aki széles mosollyal az arcán szállt ki az autóból.

A pályán is zajlottak az események, időmérők és versenyek követték egymást. A versenyek során akadtak, akik jókat csatáztak, így voltak kisebb ütközések is és akadt, aki a kavicságyban kötött ki egy hiba után. 

Az autók korához képest kevés műszaki meghibásodás történt, igaz látva a csapatok szakszerű karbantartásait ezen már nem csodálkoztam annyira mint 2017-ben. A szombat délelőtti zápor néhány versenyzőnek lehetőséget adott arra is, hogy belekóstoljanak az esős Hungaroringbe, a hétvége nagy részében azonban kiváló nyári időben zajlottak az események. 

Az korszak életérzésének felidézéséhez azok a nézők is hozzájárultak, akik korhű ruhákban jelentek meg, ezzel tovább színesítve a forgatagot. Ezúttal sokkal többen öltöztek így, mint legutóbb, azok pedig, akik teljessé szerették volna tenni az átalakulást, egy kitelepült fodrászat segítségével korabeli frizurát is villanthattak.

A lányokat, akik a rajtrácsot tették szebbé ezen a fesztiválon nem rejtegették, kisebb-nagyobb csoportokban sétálgattak a paddockban, készültek a közös fotók ezerszám, férfitársaim nem kis örömére.

Idén sem sikerült a fesztivál teljes területét bejárnom, a program olyan pörgős és sokszínű, hogy amíg az egyiket megnéztem, a másikról lemaradtam. A legtöbb időt a pálya közvetlen környékén töltöttem, így a paddock területtől messzebb alig jutottam, de így is a bőség zavarával küzdöttem minden téren.

A sorozat 2021-ben tér vissza legközelebb, így az autósport aranykorának újbóli felidézésre várni kell egy darabig, de amint hivatalossá válik a harmadik Hungaroring Classic dátuma, már írom is fel a naptáramba vastagon az időpontot!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük