Rég volt, mikor utoljára Árpádtetőn jártam egy rally verseny okán. Most a Baranya Kupán újra kilátogattam hazánk egyik legendás gyorsasági szakaszára és emlékek sora tört rám, mikor a fák között sátrak sokasága állt, tüzek lobogtak és hangos jókedvű társaságok verték fel az erdő csendjét nevetésükkel.
Egyre csökken a versenyekre kilátogató nézők száma és ezt a Baranya Kupán is láthattam. A belvárosi prológ tömege után Árpádtető szinte kihaltnak hatott. Csalóka érzetet ad egy prológ, hiszen a belvárosban tartják, csak le kell ugrani a pálya mellé a szomszéd utcába és kész. Nincs korán kelés, nincs készülődés és nem kell hosszú sétát sem tennünk egy erdő sűrűjében. Kényelem a négyzeten, kell ennél több??? 
Kell bizony!!!
A rally-nak varázsa volt, van és lesz; én a mai napig élvezem a versenyre való készülődést is, az odautat, az érkezést, egy jó hely keresését és magát a versenyt. Volt persze olyan, hogy nem a fantasztikus csapatások tettek a számomra emlékezetessé egy versenyt, hanem egy nagyszerű beszélgetés a nézőtársakkal, vagy a sajtós kollégákkal. Ahhoz, hogy ebben részünk legyen, ki kell mozdulni a komfort zónánkból, le kell tudni csukni a laptopot, el kell hagyni a légkondis nappalit, bizony korán is kell kelni hétvégén, ami egyesek szemében felér egy istenkáromlással. Még ha életünk legrosszabb versenyét is fogjuk ki éppen, biztosan több dolog történik velünk, mintha otthonunk kényelmében bámulnánk naphosszat a tévét. 
Sajtós kollégákkal arról (is) beszélgettünk két gyorsasági között, hogy ez az őrült nagy kényelem, amit az online világ nyújt, elfelejtet velünk egy fontos dolgot úgy, hogy szinte észre sem vesszük. Mire is gondolok? Otthon ülünk a monitor előtt és követünk egy versenyt, sok barátunk élőt ad a facebook-on, az eredményeket is láthatjuk egy másik ablakban, mindenről tudunk első kézből, mintha csak ott lennének, nem igaz? De nem vagyunk és nem éljük át, nem érezhetjük a verseny hangulatát, nem lép oda hozzánk egy sportbarát sem valami őrülten jó sztorival! Nem tudunk segíteni kedvencünkön, ha beesett, legfeljebb hozzávágunk a monitorhoz valamit. Nem éljük át magát a pillanatot, nincsenek érzések, amiket egy közeledő autó hangja ébreszt fel bennünk. Azt hisszük, hogy van valamink, miközben semmink sincs, csak a szemünk a monitorra tapadva és ennyi. 
A legfontosabb marad ki az életünkből, ez pedig a megélt pillanat varázsa!
Mikor van lehetőség kitörni a szürke hétköznapokból, akkor sem teszünk semmit, mondván elfáradtunk. Sokszor megkaptam már azt a kérdést, hogy megint versenyre mész? Szinte ösztönösen jön már a jól bevált válasz, igen majd leszek itthon télen! Remélem eljönnek majd a békés nyugdíjas évek is, mikor egy kandalló mellett nem csak azt idézhetem fel az életemből, hogy egy monitor előtt ültem. 
Az online világ elkényelmesít, és igen, részben erről a média is tehet, hiszen oldalak sokasága lát el bennünket információkkal. Amiről az egyik nem számol be, arról egy másik biztosan be fog, így olyan érzetünk támad, hogy nem maradunk ki semmiből, miközben élmények sokaságáról mondunk le. Este békésen hajtjuk álomra fejünket és elégedetten nyugtázzuk, milyen jó kis versenyt “láttunk”. A változás rajtunk múlik és igaz, hogy ez a változás jár majd némi áldozattal, sőt kényelmetlenséggel is a részünkről, de azokat a pillanatokat, amiket átélhetünk a pályák szélén, már nem veszi el tőlünk senki, míg online emlékeink törléséhez néhány kattintás is elég!