Miközben az autósport jövője az e-sorozatok képében naponta lep meg bennünket valamilyen technológiai újdonsággal, a pályák szélén akár évtizedeket is eltöltő rajongók gyakran emlegetik a múltat. Megsárgult fotók kerülnek elő, gyűrött könyvek, megkopott fekete-fehér felvételek digitalizálva okostelefonokba rejtve; őrületes idők fantasztikus emlékei ezek és úgy beszélgetünk róluk a pályák szélén, mintha tegnap történtek volna.
A 2017-es Hungaroring Classic-ot a mai napig emlegetjük egymás között és amikor szóba kerül, még mindig szerencsésnek érezzük magunkat, hogy nem hagytuk ki. Azóta ajánljuk amerre csak járunk, mióta kiderült, hogy idén is megrendezik az év legnagyobb autós fesztiválját, ami történelmi kalandra hívja a nagyérdeműt.
“- Voltál 2017-ben? – Nem! – Gyere el, le fog esni az állad haver!…Kihagyhatod, de meg fogod bánni…Hogy megyünk-e? Ez nem is kérdés, erre várunk hónapok óta!”
Annyi hasonló beszélgetés zajlott le, hogy egy idő után azon kellett gondolkodni, kiknek nem említettük még a Hungaroring Classicot ismerőseink közül.
Versenyről versenyre járva bőven van már összehasonlítási alapja az embernek, hogy melyik verseny volt jobb vagy rosszabb, esetleg fantasztikus és akadnak felejthetetlenek is. A Hungaroring Classic vastagon írta be magát a felejthetetlen események elit táborába, mert az autósport történelmének olyan korszakába repített vissza bennünket, mikor a versenyzők igazi hősök voltak és szó szerint az életükkel játszottak, mikor a gázra léptek.
Ki ne látott volna fekete-fehér fotón olajos képű versenyzőt mosolyogni nyakában egy jókora babérkoszorúval? Régi idők, mikor a versenyzés ember és gép csatája is volt, elektronikai segítség nélkül, kezdetleges biztonságú pályákon és nem egyszer volt a versenyző saját maga főszerelője is. Ez a korszak köszön majd vissza július 12-14 között a Hungaroringen, ahol több kategóriában láthatjuk majd a korszak versenyautóit. Ha már a látványt említettem, minden tiszteletem azoké az elhivatott embereké, akik ezeket a történelmi csodákat hibátlan állapotban tartják fenn.
Emlékszem, 2017-ben mikor ámulva álltam egy 1955-ös Lola T mellett, ami úgy nézett ki, mintha most tolták volna ki a szalonból. Aztán jött egy ősz hajú úr szürke tűzállóban, beült és beindította. A verda alapjáraton is dobhártyaszaggató volt, én, mint a hangok nagy szerelmese élveztem a pillanat varázsát és fülig ért a szám! Az első Classicon egy napot töltöttünk fotós barátommal, ezt a hibát azonban nem követjük el újra és a szállást is lefoglaltuk már rég.
A fesztivál olyan “töménységben” ontja az emberre a látnivalót, hogy ámulatból ámulatba esik, a sajátos időutazás is szélsebesen lezajlik, 2017-ben olyan gyorsan eltelt a nap, mint azelőtt soha. Idén duplát kérünk a klasszikusokból, szikrázó napsütéssel és reméljük jéggel csak a poharunkban fogunk majd találkozni. Immár utoljára mindenkit arra bátorítunk, hogy látogasson el a Hungaroring Classicra: a 2017-es fesztivál sikere nem volt véletlen és idén a rendezők még az elsőnél is nagyobb eseményt szerveznek.