Bevált dolgokon nem változtatunk, így ismét a fotós kollégák sofőrje voltam a Rally Hungary-n. Nekem ők diktálták az itinert, így mentem oda, ahová mondták. Nem okozott meglepetést a három napos rohanás gyorsról gyorsra, így az sem, hogy a harmadik nap végére épp olyan fáradt voltam mint ők.
Ráhangolódás a szervizparkban
Tavaly is itt kezdtünk és idén is ez volt az első helyszín, ráhangolódásnak tökéles egy kis reggeli séta a készülődő csapatok között. Vihar előtti csend volt, amit megtört néhány érkező vagy távozó versenyautó hangja.
Hajmáskéri kvalifikáció
Amíg a fotósok eltűntek a porfelhőben, sok rég nem látott ismerőssel találkoztam. Az idő napos és szeles volt, a kijelölt parkoló idővel megtelt, ahogy a pálya széle is nézőkkel. Kaptunk egy kis ízelítőt a murvás tempóról és látványról, ami ezúttal sem okozott csalódást.
Királyszentistváni szuperspeciális
A kvali után már indultunk is tovább Királyszentistvánra, ahol szinkronpályán feszültek egymásnak a versenyzők. A teltház előtt zajló gyorsaságin nagyon jó hangulatot teremtettek a nézők a pálya szélén, a nézőfalat lobogó zászlók és dudaszó fűszerezte.
A hosszúra sikerült első nap végén Bánd felé vettük az irányt és ahogy tavaly, most is a Kakukk Vendéglő – Panzióban szálltunk meg. Kényelmes szobák, udvarias személyzet és finom ételek várják itt a versenyen megfáradtakat, így minden rally rajongónak csak ajánlani tudjuk a helyet!
Irány Várpalota, mert ott van a víz!
A második napot Várpalotán kezdtük, és amíg barátaim elhelyezkedtek egy fotós szemmel is látványos helyen, én a közeli nézői pontra sétáltam fel. Ez a kijelölt pont nekem bejött, a pálya egy hosszabb részét láttam, látványra nem lehetett panasz és itt is sok néző volt.
Egy kis látogatás a Kislőtéren
Újabb szakasz, újabb különválás következett, a várpalotai gyors után egy kis pihenőt tartottunk, majd a Kislőtér felé vettük az irányt. Itt is megnéztük a mezőny egy részét, mely közben fogyatkozott; a legendásan nehéz szakaszok, melyeken a defektek „mindennaposak”, idén sem kegyelmeztek. Tanúi lehettünk, hogy Jon Armstrong mindezt a saját bőrén tapasztalta meg, hiszen épp a szemünk előtt, egy sodrós jobbos kanyar után kényszerült megállni kereket cserélni navigátorával.
Nagylőtér – nagy ugrató, majd portrévadászat
Elérkezett a zárónap, ami legalább olyan pörgősre sikerült, mint az első. A Nagylőtér nagy ugratója idén sem maradhatott ki a programból – aligha kell magyarázni, hogy miért nem. Viszont fotós barátaim hétvégi portfóliójából még hiányoztak a verseny előtti „beöltözős” portrék, melyeket szerettek volna elkészíteni. De hol, mikor és hogyan? Így „mezőnykereső” üzemmódba kapcsolva (és egy segítőkész motoros rendőrnek is hála, akinek ezúton is köszönjük a segítséget!) megtaláltunk néhány versenyzőt, akik az Iszka és Tés közötti etap útvonalon közlekedve megálltak és a tési gyorsaságira készülődtek. De ez elég volt így a harmadik nap vége felé? Ugyan dehogy!
A cél a cél!
Tavaly is ott voltunk a célba érkezéskor, így idén is ott zárult a program. Az idei feljutás elég macerásra sikerült, de senkit nem untatnék a részletekkel; a lényeg, hogy megoldódott a probléma, hála a Sajtófőnöknek és a csapatának. A célba érés örömét együtt átélni a versenyzőkkel a felejthetetlen pillanatok egyike. Nekem Ollé Sasáék örömének látványa többet jelentett, mint a külföldi dobogósok mosolya és pezsgőlocsolása!
Vége!
Hosszú volt? Igen! Rohanós? Igen! Élményekkel teli? Igen! Fárasztó? Persze! Jövőre újra jönnénk? Még szép, ki nem hagynánk!