A Hyundai csapatvezetője nem pánikol

Nem kezdődött jól a világbajnokság a Hyundai rally csapatának, a nyitóverseny Monaco útjain messze nem a terveik szerint alakult.

A Hyundai csapatvezetője, Michel Nandan szerint a csapata nem engedheti meg magának, hogy pánikba essen a 2018-as Rally Világbajnokság első versenye, a Monte Carlo Rallye után. A csapat három i20-as WRC-t vetett be, a legjobb eredményt Thierry Neuville érte el ötödik helyével. Mindezt úgy, hogy az első szakaszon négy percet veszített, így ezt az ötödik helyet óriási hátrányt ledolgozva érte el. Andreas Mikkelsen versenye is pénteken ment el, aki a hűtő meghibásodása miatt esett ki (szombaton azonban a szabályoknak köszönhetően visszaállt a versenybe). Dani Sordo a harmadik helyen állt összetettben, mikor a szombati napon kicsúszott, ő azonban már nem tudta folytatni a versenyt.

Ha az első verseny után pánikba esünk, akkor vége a játéknak. Az tény, hogy ez egy rossz eredmény, de nézzünk előre és készüljünk a következő versenyre. Svédországban az autó általában jó és versenyképes, és ez egy olyan verseny ahol Thierry, Andreas és Hayden (Paddon) jól teljesít. Svédország nem annyira trükkös, sokkal többet tudunk a körülményekről, jó lenne ha jövőre ott indulna a világbajnokság.” – mondta a csapatvezető.

Nandan szerint a versenyzők  által mutatott sebesség jó volt, és Neuville valamint Mikkelsen powerstage pontjai kis vigaszt nyújtottak.

Ez csodás és frusztráló egyszerre. Technikailag nem volt semmi probléma, az autó rendben volt és jól teljesített, a problémáink a rali körülményekhez kapcsolódtak.” – zárta Nandan.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük