Jutalomjáték padlógázzal

A rally világbajnokságon tarolt a legkisebb költségvetésű csapat az M-Sport. Megnyerték a csapatok versenyét, és versenyzőként ötödik világbajnoki címhez segítették Sebastien Ogier-t. Az utolsó versenyéhez érkezik a bajnokság Ausztráliában, amire a csapat épp olyan eltökélten készül mint az eddigiekre.

 

Hiába a megnyert bajnokság a csapat további sikerekre éhesen vág neki az utolsó versenynek is. Erről beszélt Malcom Wilson csapatfőnök.

A múlt hónapokban elért eredmények valóban elképesztőek voltak. Nyitottunk néhány üveg pezsgőt, de az igazán jó dolgok majd az utolsó verseny után jönnek. A szezonnak még nincs vége. A verseny rendkívül kemény lesz, mindenki egy jó eredménnyel fejezné be a szezont, és nekünk is ez lesz a célunk. ” – vázolta a csapat terveit Wilson

Ogier is eltökélten várja a szezonzárót.

Az utolsó versenyre már ötszörös bajnokként érkezünk, ez magabiztossá tesz, fantasztikus volt ami Wales-ben történt. Így nyomás  nélkül érkezünk Ausztráliába, és felszabadultan élvezhetjük a szakaszokat amik ott vannak. Szeretnénk jó eredményt elérni, eddig a csapat minden versenyen dobogón volt, és most is szeretnénk ezt látni. A helyiek szeretik a versenyt, mindig nagyszerű fogadtatásban részesülünk, és szeretnénk jó eredménnyel zárni ezt a csodálatos évet. ” – mondta Ogier

Tänak is kitűzte a maga célját, számára nem lesz tét nélküli a verseny.

Nagyszerű érzés úgy Ausztráliába érkezni hogy egy bajnok csapat tagja vagyok, de a munkának még nincs vége. Még megvan az esélyünk arra hogy másodikként zárjuk a bajnokságot. Nem lesz könnyű – az Ausztrál rally soha nem az – ez teljesen más mint a világ többi pályái. ” – nyilatkozta eltökélten Tänak

Elfyn Evans első győzelme után nem sokat ünnepelhetett, és nehéz versenyre számít a szezonzárón.

A hazai verseny megnyerése csodálatos érzéssel töltött el, de nem volt sok időnk ünnepelni, mert a szezonzáróra kezdtünk készülni. Mindig élveztük ezt a versenyt, ami nagyon nehéz szokott lenni, a láthatóság igazi kihívást jelent. A napfény alacsonyan szűrődik be a fák között, és ez megnehezíti az út láthatóságát, így nagyon bízni kell az itinerben. ” – zárta Evans a verseny felvezetését

 

Fotók: www.facebook.com/MSportLtd

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük