A címben szereplő kérdéssel kezdődött az az egynapos kaland, ami végül egy életre szóló élménnyel gazdagított. Tervezés, szervezés, egyeztetés kezdődött, végül összeállt minden és ébredhettem az éjszaka kellős közepén.
Bevallom, messze nem volt őszinte a mosolyom, mikor éjjel fél egykor megszólalt az ébresztő. Egy forró kávé gyorsan magamhoz térített, majd egyórányi utazás után csatlakoztunk Siófokon Budapestről érkező barátainkhoz. A szinte kihalt autópályán száguldva gond nélkül és gyorsan kiértünk a Shakedown helyszínére.
Még volt két óránk a 9 órára kiírt rajt előtt, de már gyülekezett a nézősereg. Épült a rajt helye, sorra kerültek a pálya szélére a különböző nemzetek zászlajai és örömmel láttam, hogy magyar zászlóból van a legtöbb. Nem tudtam úgy megtenni 20 métert, hogy ne találkozzam honfitársaimmal, némi túlzással már azon gondolkodtam, hogy ha ennyien itt vagyunk, otthon maradt egyáltalán valaki?
A pálya egy szűk erdei út volt, melyben a lobogós és a technikás részek elég dinamikusan váltották egymást. A tömeg egyre nőtt, a fák között nézőfal állt már, a pályabiztosítók sípjai törték meg az erdő hangjait ezzel rendre utasítva a rossz helyen álló nézőket. Nem volt vita, akikre rászóltak, szó nélkül álltak tovább.
Percre pontosan 9 órakor a távolban felüvöltött egy Toyota WRC motorja és elkezdődött a Shakedown. Sorra érkeztek a rally világ nagymenői és komoly tempót diktáltak a szűk erdei pályán.
A Shakedown mindössze pár óra hosszúságú, most nem volt egy teljes napom arra, hogy összeszedjek egy pár perces videóra való jelenetcsokrot. Így sokkal gyakrabban váltottam helyet, hogy minél színesebb legyen a kis mozi, mert régi álmom volt, hogy számos Shakedown mozi megtekintése után magam is leforgassak egyet.
A nézőtársak rendkívül udvariasak voltak egymással, hiszen mindenkit a rally szeretete hozott össze egy erdei út mellé Horvátországba. Mindenki odafigyelt a másikra és együtt szórakoztak nemzetiségtől függetlenül! Jómagam egy lengyel sráccal ökölpacsiztam egy látványos pillanat után.
A nézőtársak a pálya melletti erdőben egész jó kis ösvényeket tapostak ki, így könnyen és gyorsan ment a helyváltás. Sorra vettem fel a jeleneteket és régen nem éreztem ennyire jól magam a pálya szélén, mint most.
Visszatértek azok az érzések, amiket egyszer 2013-ban már átéltem a német rally világbajnoki verseny alatt. Mert a világbajnokság nagyon más, mint a többi rally verseny: látványában, hangulatában, külsőségeiben és a nézők egymáshoz való viszonyában egy külön kis világ ez az autósportban. Nehéz is ezt megfogalmazni, ezt át kell élni, ezt érezni kell!
Gyorsan telik az idő, ha az ember jól érzi magát, így a Shakedown végén újra találkoztam fotós barátaimmal. Sztorizgattunk, mosolyogtunk és nevettünk, a fáradtságnak nyoma sem volt, pedig mindenki lenyomott egy 10 kilométeres túrát.
Dávid top sztorija az volt, hogy a rajt utáni első kanyarban állt egy ház, ott a gazda bezárta a kutyát, majd beengedte az udvarába az embereket, hogy onnan kövessék az eseményeket, ha már olyan messziről eljöttek. Pár kép innen is készült, ezúton köszönjük a házigazda vendégszeretetét. Zsolti pedig azt mesélte, hogy amint a nézőtársak meglátták a nyakában a fényképezőgépet előre engedték és ő előttük térdelve fotózott, hogy ne legyen útban senkinek, ha már ilyen udvariasak a többiek.
A Shakedown után még tettünk egy villámlátogatást a szervizparkban is, ahol szintén tömegével jelentek meg a rally rajongók. Megnéztük a gyári csapatok főhadiszállásait, majd DuEn-el és Bútor Robival beszélgettünk egy kicsit.
Hazafelé indultunk és ugyan mi másról is beszélgettünk volna, ha nem arról, hogy jövőre már a teljes versenyre eljövünk, mert egy nap ebből nem elég!