Új főnök régi célokkal

Pierre Budar, a Citroen rally csapatának vezetője szerint az első feladata az lesz a csapat élén, hogy növelje a csapatszellemet.

Budar helyettesíti Yves Matton-t a csapat élén, miután Matton elfogadta az FIA által felkínált posztot és a rally szakág igazgatója lett. Február elején lép Jarmo Mahonen helyére.

Budar azonnal munkába állt, és a Monte Carlo Rallye-n már az ő vezetésével vesz részt a csapat.

Az első feladatom az lesz ebben a munkában, hogy megbizonyosodjam arról, hogy a csapatszellem megfelelő a szezon kezdetén. Én csak most kezdem el ezt a munkát, így meg kell győződnöm arról, hogy a csapatszellem jó.” – mondta a Citroen új csapatvezetője.

A versenyzőkkel való megismerkedés is fontos része lesz a munka kezdetén.

Némi munkát végeztek az R5 autó fejlesztésében, néhányszor már beszéltem velük, de jobban meg kell  ismernem őket. Ezt a lehető leggyorsabban meg fogom tenni, de mindketten jó srácok és gyors versenyzők.” – folytatta Budar.

A pénz itt is nagy úr, és az új főnök már egy kész helyzettel néz szembe anyagiak terén.

Az idei költségvetés már zárolva van, ezzel együtt kell élnünk és mindent meg kell tennünk a sikerért. Ha az idei versenyeket nézzük, a gyártók bajnoksága nagyon nehéz lesz, de azt hiszem néhány versenyen nyerhetünk.” – vázolta az idei esélyeket Budar.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük