Az életben vannak olyan dolgok, amik megunhatatlanok. Az a hangulat pedig, amit a nézők teremtenek meg a Hungaroringen, minden túraautó versenyen pont egy ilyen dolog. WTCC-ből WTCR-ré alakult a sorozat, az átalakulás megvolt, a hazai futam hangulata azonban szerencsére megmaradt.
Mint említettem, van ami megunhatatlan, és számomra van még egy dolog, ami kihagyhatatlan! Idén is több alkalommal fordítottam hátat a pályának, hogy a nézősereget fotózhassam, és, hogy átéljek én is valamit abból a fergeteges hangulatból, amit megteremt a méltán legendássá vált kemény mag.
Akadtak nem is kevesen akik tudták hogy fotósként milyen pillanatokra vadászom.
Nehéz leírni mindazt, amit ilyenkor átélek az objektív mögött, mert amit látok, az nagyon nagyon messze áll a szürke hétköznapok valóságától. A hétköznapok fáradt mosolytalan arcai helyett itt rengeteg jókedvű embert látok. A sok téren megosztott nép – elég csak a politikára gondolni – itt egybeforr és fantasztikus egységet alkot! Egy ez a tábor és megbonthatatlan, és ez a csoda immár nyolc éve tart megszakítás nélkül.
Óriási like Nektek is srácok!
Idén azonban mintha az eddigieknél is nagyobb hangerővel éltettétek volna a hazai versenyzőket, akik ezúttal öten voltak, ami nem mindennapi egy nemzetközi sorozatban. Néhány “hangrobbanást” már átéltem a boxutcában, mikor Michelisz Norbit fotóztam, amint éppen be vagy kiszáll az autóból és már ezektől is futkosott a hideg a hátamon.
Norbi pole-t ünnepel, a tömeg pedig őt, a boxutcában szinte remegett a levegő a “hangrobbanástól”.
A hangorkánnál már csak a látvány dobogtatta meg jobban a szívem, amikor a tribünök felé fordultam. Tapsoló, dudáló, zászlót lengető színes forgatagot sem lát naponta az ember. Ezt közelebbről is látnom kell, el kell vegyülni a tömegben át kell élni a hangulatot testközelből.
Norbiland népe újra összegyűlt, immár nyolcadszor.
“Az ördög a részletekben rejlik…” – tartja a mondás és ez itt is megállja a helyét. Arcok kifestve, megannyi hazai versenyzőt éltető póló a sokaságon, kisebb és nagyobb zászlók lengenek a fejem fölött, a buzdítás hangjai pedig dobhártyaszaggatóak. Minden tiszteletem azoké, akik itt töltenek egy teljes hétvégét, és mindezt halláskárosodás nélkül megússzák!!!
Ott lenni közöttetek számomra is élmény volt, amit ezúton köszönök meg mindenkinek!
A boxutcában már átélt hangorkánt itt is átélem, mivel háttal vagyok a pályának, nem látom mi zajlik éppen. A tömeg morajlik, szórványos dudaszó, nevetések és beszélgetések moraja ez, majd kirobbannak a rajongás hangjai, szinte egyszerre szólalnak meg a dudák, tapsvihar fut végig a sorok között, a magasba emelkedő kezekben zászlók lengenek, amerre csak nézek. Egy pillanatra megfordulok: kíváncsi vagyok mire reagált így a tömeg? Aki csak e sorokat olvassa és nem volt jelen, talán el sem hiszi, de a nagy ováció annak szólt, hogy Norbi autóját kitolták a box elé!
Az autó megjelenése is ovációt váltott ki a nézőseregből.
Ha egy ilyen “semmiség” ezt váltja ki a tömegből, akkor nem nehéz elképzelni: mi van akkor, ha valamelyik magyar versenyző megjelenik az autója mellett. Természetesen minden hazai versenyző fergeteges buzdításban részesült.
Mind az öt hazai versenyzőt éltettétek, azt hiszem számukra is életre szóló élményt jelentett mindez.
Óriási…fantasztikus…hihetetlen...van erre olyan szó amivel ez a hangulat egyáltalán körülírható? Immár nyolcadik alkalommal élhettem át mindezt, és remélem, hogy még nagyon sokszor lesz részem ebben az élményben. Jó volt újra ott lenni és életre szóló élmény volt megint átélni mindezt. Mert lehet, hogy a szürke hétköznapokon ledudáljuk egymást az útról, komoran megyünk munkába, és a politikusok is hobbit csinálnak abból, hogy megosszanak bennünket. Van azonban egy hétvége minden évben, amikor megmutatjuk, hogy mekkora szíve van ennek a népnek, és milyen is az, amikor összetart!