A Volkswagen Golf az egyik legsikeresebb TCR autó. Az elmúlt két évben, egyes versenyzők nemzetközi TCR sorozat győztesei lettek, a német autógyártó a regionális és országos bajnokságokon is jól szerepel. Ezek a remek eredmények azonban nem tükröződnek a WTCR mezőnyében, ahol csak egy csapat indul a cég autóival.
Mehdi Bennani és csapattársa, Rob Huff próbálja folytatni a sikerek sorát a túraautózás csúcsát jelentő világkupában. Míg a Honda, az Audi és a Hyundai több csapatot is kiszolgál szintén remek TCR autóival, addig a Volkswagen beéri azzal, hogy egy csapat partnere lett.
“Célunk, mint szinte mindig, a győzelem, de a döntés a WTCR indulás mellett nagyon későn született. Végülis a Sebastien Loeb Racing-el állapodtunk meg, hogy együtt vágunk bele a WTCR első szezonjába.” – mondta Sven Smeets, a Volkswagen Motorsport igazgatója.
A cég természetesen szeretné erősíteni a jelenlétét, különösen a hazai versenyükön: a Nürburgringen, a Nordschleife-n.
“Megpróbálunk majd további Volkswagen-nel induló versenyzőket nevezni.” – folytatta Smeets.
Erre ad lehetőséget a szabadkártyás indulás, amit a cég minden bizonnyal ki szeretne használni.
Smeets meg van győződve arról, hogy a TCR szabályai szerint lebonyolított világkupa a legjobb megoldás a túraautózás számára.
“A TCR-koncepció számára ez egy jó történet, mert most egy igazi bajnokság van a túraautózás piramisának csúcsán. Remélem, hogy két év után nem lépünk hátra, mert különben mi lenne a befektetett idővel, és energiával? Amennyiben 2020 után TCR autók lesznek a WTCR-ben, minden bizonnyal megpróbálunk egy második csapatot szerezni.” – zárta a motorsport igazgató.
Fotó: WTCR média