A Drifted rendezvényei mindig is nézőbarátok voltak, és így volt ez az idei Sebesség Fesztiválon is. A belépő árak nem szálltak az égig csak azért, mert nemzetközi volt a verseny. A drift világában a depó nyitott, itt ki- és behajtáskor inkább a versenyzők alkalmazkodnak a nézőkhöz és türelmesen várják, míg utat ad nekik a tömeg. Messze van ez a szürke hétköznapokon dudáló és egymást pokolba kívánó idegenek utcai harcaitól.
Akik kilátogattak a versenyre, azok remek csatákat láthattak, néhány kontaktot, gumifalba verődést, kicsúszást, megforgást és mindezt szárazon és vízen is megtekinthették.
Az időjárás vasárnap tréfálta meg leginkább a résztvevőket, amikor a Drift Kings versenyén egy húszperces zivatar áztatta a pályát. A szakadó esőben menekült, ki merre látott, a pálya melletti töltésen álló nézők a parkolóba rohantak, míg a depó felőli oldalon állok elfoglalták a csapatok sátrait.
Megvolt a maga előnye a 20 perces szünetnek, hiszen a nézők ekkor szó szerint közel kerültek kedvenceikhez. A mindent a nézőkért szlogenje ekkor új értelmet nyert és megvolt a maga feelingje annak, ahogy a nézők és versenyzők együtt várják az eső elvonulását. Akik türelmesek voltak (és a többség szerencsére az volt) és kivárta, míg újra versenyzésre alkalmassá válik a pálya, azok jól jártak. Nem semmi látványt nyújtott, ahogy a több száz lóerős vasakkal, kilinccsel előre csúsznak át a versenyzők a kisebb tavakat alkotó vízátfolyásokon.
A magunk részéről ezúton köszönjük meg a Zángó Drift Team vendégszeretetét!