40. Dakar Rally – állás a 12. szakasz után

A verseny 12. napján 375 kilométernyi etap várt a mezőnyre Fiambalá és San Juan között, egy gyors szakaszon, homokos-sziklás talajon, amely próbára tette a mostanra igencsak fáradt versenyzőket. Az időjárási viszonyok és biztonsági problémák miatt a motorral és quad-dal versenyzők szakaszát törölték.
Érdekesség, hogy a kamionos mezőnyben csupán 1 másodperc a különbség az összetett első és második helyezett között.

 

A szakaszgyőztes Al-Attiyah-nak minden oka megvolt az örömre és, hogy optimistán nyilatkozzon: “Az etap második felében megpróbáltuk még keményebben nyomni, hogy meg tudjuk tartani az összetett harmadik helyünket. Két defektes kerékkel értünk célba, 3-4 percet vesztettünk, nem volt könnyű. Még két nap hátravan a versenyből, meglátjuk mit tudunk tenni. Pár perc csak a lemaradásunk és bármi lehetséges.”

Az etapot második helyen befejező és összetettben is második helyen álló Peterhansel célja bebiztosítani ezt a pozíciót és Sainz-cal együtt Peugeot kettős győzelmet aratni – ami egy kiváló eredmény lenne számára ahhoz képest, hogy az autó milyen hatalmas sérüléseket szenvedett egy korábbi szakaszon.

“Azt hiszem ennyi volt, megpróbáljuk bebiztosítani a második helyet. Jól sikerült a mai szakasz, próbáltuk tartani a lépést Nasser-rel. Gyönyörű helyeken autóztunk, különösen a kisebb kanyonokban. A pálya több helyen hasonlított a WRC-ben megszokott etapokhoz, de jó volt rajtuk vezetni. Még mindig nem lehetünk biztosak a második helyünkben, ezért szorítok Carlos-nak és persze saját magamnak is, hiszen a motorosportban bármi megtörténhet…” – mondta a címvédő Stephane Peterhansel.

A Dakar-t vezető és tegnap problémákkal küszködő Carlos Sainz is visszafelé számolja már a napokat, aki veszített ugyan időt Peterhansel-lel szemben, de még így is 45 perces előnnyel várta a mai etapot: “Ismét nehéz szakaszunk volt. Defektet kaptunk és a váltóval is volt gond: beragadt harmadik fokozatba és úgy is marad;, de minden rendben van, hiszen célba értünk. De még mindig hátravan két nap.”

Top 3 (autók):

  Szakasz Időeredmény   Összetett Időeredmény
1. Nasser Al-Attiyah 05h 49′ 57” 1. Carlos Sainz 42h 24′ 31”
2. Stephane Peterhansel 05h 52′ 00” 2. Stephane Peterhansel 43h 09′ 12”
3. Giniel De Villiers 05h 54′ 30” 3. Nasser Al-Attiyah 43h 30′ 26”

Top 3 (kamionok):

  Szakasz Időeredmény   Összetett Időeredmény
1. Ton Van Genugten 7H 02′ 36″ 1. Eduard Nikolaev 47H 14′ 31″
2. Martin Kolomy 7H 06′ 47″ 2. Federico Villagra 47H 14′ 32″
3. Eduard Nikolaev 7H 08′ 57″ 3. Siarhei Viazovich 50H 40′ 45″

Fotó: Eric Vargiolu/DPPI

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük