DTM: következik Spielberg

A szezon utolsó előtti versenyhétvégéjét rendezik Ausztriában a hegyek lábánál, a 4.326 kilométer hosszú Red Bull Ringen. A kihívásokat tartogató pálya nagyjából 50 kilométerre fekszik Graztól, 65 méteres szintkülönbséget és 12%-os emelkedőket tartalmaz.

René Rast

René Rast tavaly megnyerte a vasárnapi futamot és idén is szárnyalni szeretne a Red Bull pályáján. Két héttel ezelőtt a Nürburgringen a címvédő bajnok történelmet írt, mindkét futamon rajt-cél győzelmet aratva és a maximális pontokat szerezve. A német pilóta továbbá az elmúlt 4 versenyen összesen 126 pontot gyűjtött, többet, mint bárki más ebben az időszakban; így 4 futammal a szezon vége előtt 149 egységgel a bajnokság 3. helyén áll és életben tartja címvédési esélyeit. “Ez olyan fejlődés, amelyre nem számíthattunk az első néhány verseny után. Többet értünk el, mint amennyit remélhettünk volna a nehéz szezonkezdet után, innentől már csak nyerhetünk. A különbség Gary-hez és Paul-hoz képest még mindig nagyon nagy, de amíg csak egy kis esélyem is van, addig fogok küzdeni.” – mondta el Rast.

Az Audi 2017-ben tarolt Spielbergben

Tavaly mind a 6 dobogós helyet az Audi pilótái foglalták el, Jamie Green pedig mindkét pole pozíciót is megszerezte. További érdekesség, hogy az ingolstadti gyártó szerezte a legtöbb győzelmet a Red Bull Ringen, mióta a DTM 2011-ben visszatért az átalakított pályára. A BMW 4 diadallal büszkélkedhet, míg a Mercedes-AMG eggyel sem, nekik utoljára 2003-ban sikerült győzni: Marcel Fässler-rel a volán mögött, akit márkatársai, Bernd Schneider és Christijan Albers követtek a dobogón.

A stuttgarti márka most jól áll a bajnokságban: Gary Paffett és Paul Di Resta vezetik a tabellát, sőt, Paffett már a hétvégén bajnok lehet, amennyiben minimum 55 pontot szerez, Di Resta pedig üres kézzel távozik Ausztriából. Ez elég valószínűtlen forgatókönyv, mivel a 2 pilóta eddig nem is volt túl sikeres Spielbergben, Paffett-nek egy 4., míg Di Resta-nak egy 9. pozíció a legjobb helyezése; de a technikai sportokban bármi megtörténhet és a legjobb forgatókönyveket úgyis az élet írja!

“A bajnokság második helyéről vártam a nürburgringi fordulót, majd listavezetőként távoztam az Eifel-ről. Két második rajthelyet szereztem; szombaton harmadikként intettek le, összességében jó volt a teljesítményünk. Megvolt a sebességünk is, értékes pontokat gyűjtöttünk és újra vezetünk.” – mondta el Paffett. Di Resta hozzátette: “A szombati gyengébb eredmény után a vasárnapi 2. helyemmel már enyhült a csalódottságom. A spielbergi verseny előtt még teljesen nyílt a bajnokság, de igyekeznünk kell. Mindent bele fogunk adni és megvívjuk a csatákat a dobogóig.”

Nagyon különleges évfordulóra készül a bajor márka: a DTM 1984-es alapításától számítva a hétvégi lesz a 300. viadaluk a sorozatban.
Két pilótának hazai közönsége is szoríthat: Lucas Auer (Mercedes-AMG) és Philipp Eng (BMW) otthon fognak versenyezni. “Igazán várom már a hétvégét, imádom Stájerországot és a Red Bull Ringen versenyezni. Az egész létesítmény csodálatos és szerintem teljesen egyedi is Európában.” – mondta el várakozva Eng.

Philipp Eng

Az ötszörös rally világbajnok Sébastien Ogier újoncként várja a spielbergi hétvégét: ő lesz a szabadkártyás induló a Red Bull Ringen egy Mercedes-AMG C 63 DTM volánja mögött: “Nagyon izgalmas élmény lesz számomra. A DTM teljesen új számomra, de körröl körre annyit akarok tanulni, amennyit csak lehet.” – nyilatkozta.

Sébastien Ogier

Ahogy azt már megszokhattuk, izgalmas és látványos kísérőprogramok övezik majd a DTM futamait, a fő attrakció minden bizonnyal a már korábban bejelentett újítás lesz: minden paddock jeggyel rendelkező látogató felmehet a rajtrácsra a versenyek előtt, ezért 15-ről 40 percre bővítették a rajtrács ceremónia idejét.

A pálya hangosabb lesz az autóktól, mint általában. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az évad utolsó előtti versenyhétvégéjét a BOSS GP nevű sorozat is színesíti: a sorozat neve a Big Open Single-Seater betűszóból áll össze, több együléses versenyautó széria autóit vonultatja fel és versenyezteti egymással a F1-es gépektől kezdve a GP2-es és World Series by Renault autókon át IndyCar és Formula Superleague versenyautókig. Ausztriában többek között egykori Toro Rosso, Benetton, Arrows, Minardi és Super Aguri Formula 1-es autók fognak versengeni egymással, köztük az 1997-es Benetton B197, mellyel Jean Alesi, Alexander Wurz és nem utolsósorban a DTM-et irányító ITR jelenlegi elnöke, Gerhard Berger versenyeztek.

A Touring Car Classics és a GT4 Sprint Cup Europe mellett a Formula 3 mezőnye is megméretteti magát a Red Bull Ringen. Ebben a szériában versenyez a hétszeres Formula 1-es világbajnok, Michael Schumacher fia, a 19 éves Mick is, aki ha jól szerepel, Ausztriából már az összetett pontverseny éllovasaként távozhat. A mezőnyben autózik Ferdinand Habsburg is, akinek hazai versenye lesz az osztrák forduló. A kékvérű pilóta (aki IV. Károly, az utolsó magyar király dédunokája, ill. Habsburg Károly fia) le akarja nyűgözni hazai közönségét és fel akarja kelteni magasabb kategóriák (pl. a DTM vagy a Formula 1) figyelmét tehetségére.

A pályán kívüli programok között zenei programokat találunk: szombaton fellép 30 perces műsorával Austrian Josh; a bécsi énekes Cordula Grün című számával lett ismert. Mellette a Disco Boys nevű kétszemélyes DJ formáció is szórakoztatja majd a nagyérdeműt szombaton.

(Fotók: DTM media)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük