Ma lenne 58 éves Ayrton Senna, akinek neve még azok tudatában is erősen él, akik soha nem láthatták őt élőben versenyezni. Szerencsés vagyok, hogy csaknem a teljes pályafutását végignézhettem, és voltak olyan pillanatai amiket azóta sem láttam más versenyzőtől.
Az autósport iránti szenvedély már gyerekkoromban kezdődött, így amikor a Forma-1 1986-ban berobbant a vasfüggöny mögé, hazánkba, már nem volt teljesen ismeretlen ez a világ. Tudtam néhány legendás versenyző nevét, mint Niki Lauda, James Hunt, Gilles Villeneuve és a pályák nevei sem volt már ismeretlenek: Monza, Spa-Francorchamps, vagy Monaco. Így az első Magyar Nagydíjat már úgy nézhettem végig, hogy volt kinek szurkolnom, az akkor 26 éves Ayrton Sennának. Feltörekvő versenyző volt, aki néhányszor már megvillantotta tudását és riválisai elkezdték egyre komolyabban venni a fiatal brazilt. A Forma-1 napról napra kapott nagyobb teret a médiában, igaz közel sem annyira, mint manapság, de aki akart informálódni, az tudott már miből meríteni. Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik 1987-ben élőben láthatták versenyezni és a levezető körös integetése a mai napig úgy él bennem, mintha tegnap történt volna. Láttam diadalt aratni és láttam elbukni is, ember volt, aki megjárta a maga hullámvasútját: volt fenn és lenn is. Sajnos láttam az utolsó köreit is és nagyon remélem, hogy soha senki nem éli át azokat a perceket, amiket én a tévé előtt 1994. május elsején!
Halála után az autósport továbbra is fontos maradt, igaz a Forma-1 azóta már nem hoz annyira lázba. Gyakran járok a Hungaroringre és nincs olyan látogatásom, hogy meg ne állnék az emléktáblája előtt. Vagy amikor a pole-ban lévő versenyzőt fotózom éppen, gyakran eszembe jut, hiszen valódi edzéskirály volt. Így van ez esős versenyeken is, különösen mikor formaautókat látok vízfüggönyt húzni maguk után és figyelem a fiatal titánok harcát az elemekkel. Ő vajon milyen szemmel nézné őket, ha itt állhatna mellettem? Járok boxról boxra, fotózom az aktuális versenyt és bevillan: ő is ezek valamelyikéből indult, hogy újra harcba szálljon a győzelemért.
Versenyekre utazva is szóba kerül, hogy mennyi címe lenne, milyen nagy csatákat vívhatott volna, és vajon mit tenne ma, ha köztünk lenne? Van aki csapatvezetőként látná szívesen, van aki szakértőként, én többnyire menedzserként gondolok rá. Szerette a gyerekeket, figyelte a fiatal tehetségeket is, azt hiszem a menedzser munka sem állt volna távol tőle.
Ma lenne 58 éves és eljátszom a gondolattal, ha ott lenne a hétvégén Ausztráliában a szezonnyitón, és őszülő halántékkal jönne menne a paddock-ban, nyomában egy teljes stábbal. E kép helyett azonban maradnak az emlékek, egy olyan versenyzőről, aki soha nem fog a feledés homályába veszni!