A MINI készen áll a Dakar Rally-ra

A január 5-17. között, idén először az Arab-félszigeten megrendezésre kerülő Dakar Rally-n a MINI (motorsport partnerével, az X-raid-del) 9 járművel képviselteti magát, a pilóták között olyan nagy nevekkel, mint a tizenháromszoros Dakar-győztes Stéphane Peterhansel, ill. a korábbi rally világbajnok, két Dakar diadalnál járó Carlos Sainz.

Carlos Sainz és Lucas Cruz a 2019-es Dakar Rally 6. szakaszán (Fotó: DPPI)

Az idei verseny 12 szakaszt számlál: a mezőny Jeddah-ban rajtol január 5-én, majd Qiddiya-ban ér célba 17-én. Természetesen idén is lesz pihenőnap: január 11-én Riyadh-ban pihenhetik ki fáradalmaikat a pilóták (lesz is mit, hiszen a verseny összesen kb. 5000 km gyorsasági szakaszból áll, melyek közül 5 több, mint 450 km hosszú) és készülhetnek a “második felvonásra”.

Peterhansel eddig 13 alkalommal nyerte meg a Dakart, hatszor motorkerékpár nyergében, hétszer négy keréken; nevéhez fűződök a MINI és az X-raid első győzelme 2012-ből és a következő évi sikeres címvédés a márkával. Navigátora felesége lett volna, aki maga is sikeres rally versenyző volt korábban, de navigált is már a férjének a Tereprally Világkupán 2019-ben. Sajnos azonban egészségi okok miatt nem vehet részt a versenyen, helyette a portugál Paulo Fiuza fog a jobb egyben ülni Peterhansel mellett.

A 2018-as Rally Világkupa győztes lengyel Jakub Przygonski mellett első ízben a német Timo Gottschalk fog navigálni, aki 2011-ben már megízlelhette a győzelmet a Dakaron Nasser Al-Attiyah oldalán.

“Meglehetősen izgatottak vagyunk, hogy a Dakart Szaúd-Arábiában rendezik, ez új kihívásokat tartogat mindenkinek. Sajnos Andrea nem tud velem részt venni a versenyen, nem így terveztük, de Paulo Fiuza-t is régóta ismerem már. A szervezők szerint a navigálás igazán nehéz lesz és ezúttal kiemelt szerephez jut. Marokkóban teszteltünk már a MINI JCW Buggy-val, amivel nagyon meg vagyok elégedve. Carlos és én nagyjából egy szinten állunk, remélem, hogy mind a ketten harcolhatunk a győzelemért.” – mondta el a verseny előtt gondolatait Peterhansel, majd Carlos Sainz vette át a szót: “Nagyon motivált vagyok, az előkészületek a terveknek megfelelően haladnak. Alig várom, hogy elrajtoljunk: egy új ország új kihívásai várnak ránk. Izgatott vagyok, de biztosra vehetjük azt is, hogy ez a rally tartogat majd néhány meglepetést. Fejlesztéseket hajtottunk végre az autón tavaly óta az egész év során; remélem, hogy Stéphane és én, mint két erős kihívó leszünk jelen a mezőnyben.”

Sven Quandt, az X-raid elnöke elmondta: “Több évnyi dél-amerikai Dakar Rally után a verseny nem csak egy teljesen új régióba költözik, hanem visszanyúl a gyökereihez is. Hosszú gyorsasági szakaszok, rengeteg kilométer és sok új élmény vár ránk Szaúd-Arábiában. Nehéz verseny lesz, de a MINI-jeink (melyekből összesen 9 fog rajthoz állni) remélhetőleg meg fogják tudni mutatni megbízhatóságukat. Célunk, hogy mindegyik autónk célba érjen; hogy ennél többet érjünk el, ahhoz mindig egy kis szerencse is kell a Dakaron, mindamellett tisztán, gyorsan kell vezetni. Carlos és Stéphane személyében nem csupán két igen tapasztalt pilótát tisztelhetünk, hanem jól ismerik már a MIN JCW Buggy-t is, melyet az év során folyamatosan fejlesztettünk és teszteltünk. Izgalmas verseny elé nézünk, melyen a fő célunk a tavalyi győztes Nasser Al-Attiyah legyőzése.”

A MINI-vel versenyző pilóták:

Versenyző Navigátor Rajtszám MINI Csapat
Stéphane Peterhansel (FRA) Paulo Fiuza
(POR)
302 MINI JCW Buggy Bahrain JCW X‑raid Team
Carlos Sainz
(ESP)
Lucas Cruz
(ESP)
305 MINI JCW Buggy Bahrain JCW X‑raid Team
Jakub Przygonski
(POL)
Timo Gottschalk
(GER)
303 MINI JCW Rally Orlen X-raid Team
Orlando Terranova (ARG) Bernardo Graue
(ARG)
308 MINI JCW Rally X-raid MINI JCW Team
Vladimir Vasilyev
(RUS)
Vitaly Yevtyekhov (UKR) 317 MINI JCW Rally X-raid G-Energy
Yasir Seaidan
(KSA)
Alexey Kuzmich
(RUS)
324 MINI JCW Rally Race World Team
Aleksandr
Dorosinsky (RUS)
Oleg Uperenko
(LAT)
355 MINI ALL4 Racing X-raid MINI JCW Team
Vaidotas Zala
(LTU)
Saulius Jurgelenas (LTU) 319 MINI JCW Rally Agrorodeo
Denis Krotov
(RUS)
Dmitry Tsyro
(UKR)
323 MINI JCW Rally MSK Rally Team

(Fotók: BMW)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük