Az ember tervez…avagy mit hozhat 2019?

Miután 2018 legjobb pillanatait felidéző cikksorozatunk véget ért, itt az ideje előre tekinteni. Már javában írogatjuk fel a naptárunkba azokat a versenyeket amikről szeretnénk beszámolni. Persze minden terv annyit ér, ami abból megvalósul, de azon leszünk, hogy az említett versenyeken ott is legyünk.

Rally – A Déli Régiótól a hazai EB versenyig

A Déli Régió Sprint bajnoksága számunkra hazai pálya, így kihagyhatatlan programot kínál; hogy jövőre mennyi sprinten leszünk ott az nagyban függ attól, hogy milyen keresztbeverések lesznek más versenyekkel. Miután nem kimondottan rally oldal vagyunk, néhány verseny szinte minden évben áldozatul esik egy másik nemzetközi sorozat oltárán.

A Baranya Kupa augusztus 2-3. között természetesen szerepel a terveink között, hiszen évek óta számolunk be az eseményről. A Mecsek Rallye is kihagyhatatlan lesz október 11-13. között.  Az év rally csúcsa természetesen a hazai Európa Bajnoki verseny lesz Nyíregyházán, amire november 8-10. között kerül sor. Reméljük az említetteken kívül eljutunk még több országos bajnoki versenyre, de ezt még mi sem tudjuk biztosan, így ezek nem csak számotokra lesznek meglepetések, hanem nekünk is.

Drift – Csak füstbe ne menjen a terv

Továbbra is sokszínűségre törekszünk, és az autósport szakágai között kalandozunk. A drift nagyon a szívünkhöz nőtt a rally mellett, így néhány versenyre jövőre is szeretnénk eljutni.

A Sebesség Fesztivál április 13-14. között nemzetközi verseny lesz, a Drift Kings Európai Pro sorozatának nyitóversenyére a tököli pályán kerül majd sor. Így nem semmi versennyel kezdődik majd számunkra a drift szezon és ezúttal a teljes hétvégét a pályán töltenénk, ugyanis kétnaposra tervezzük részvételünket. A Lóerők Éjszakája ezúttal június 15-én kerül megrendezésre, ami szintén bekerült a terveink közé, ahogy a szeptember 21-i Végső Összecsapás is.

Hungaroring – Nemzetközi versenyek sora

A Hungaroring nem véletlenül vált az évek alatt egyik kedvenc helyszínünké. Sok élménnyel lettünk itt gazdagabbak, így jövő évi terveink között ismét főszerepetek kapnak az itt rendezett versenyek.

Április 26-28. között kerül megrendezésre a WTCR hazai futama, melynek programjában a TCR Europe is szerepel mint betétfutam. Június 22-23-án kerül sor a Kamion Európa Bajnokság versenyére, ami teret ad a Swift Cup Europe-nak is; továbbá a július 6-7-én érkező International GT Open is szerepel a terveink között. Az év általunk legjobban várt eseménye azonban a Hungaroring Classic július 12-14. között. A 2017-ben óriási sikert arató fesztiválra akkoriban egy napot szántunk, ami visszatekintve komoly hiba volt. Az egynapos szinte állandó rohanás ellenére sem láttunk mindent, jövőre ezt a hibát elkerülendő két naposra tervezzük jelenlétünket. Ez lesz nekünk a nyári aktív “szabadság”. Szeptember 6-8-án a Blancpain GT Sprint Series látogat el a pályára, amiről remélhetőleg mi is a helyszínről fogunk beszámolni.

Szlalomok, tesztek és előre nem tervezett versenyek

Idén számos szlalomversenyen vettünk részt és ezt jövőre is szeretnénk folytatni. Hogy mennyi versenyre sikerül eljutnunk, azt ez esetben is csupán az befolyásolja, hogy ütköznek-e más tervezett eseményekkel. Ha módunkban áll, tesztekről is beszámolunk majd, ezeket azonban előre nem lehet tervezni, így ezek dátuma/helyszíne minket is meglepetésként fog érni.

Minden év tartogat számunkra előre nem tervezett versenyeket, ezek csak úgy “beesnek” a programok sorába. Hogy ezek közül mennyire jutunk el, az egyelőre még előttünk is a jövő ködébe vész: ahogy a közönségtalálkozókon vagy sajtótájékoztatókon történő részvételünket sem tudjuk előre megtervezni. Gyakran kell improvizálni és gyorsan reagálni az ilyen meglepetésekre, volt példa arra, hogy néhány napunk volt csupán mindent tető alá hozni, és átszervezni a hétvégi programunkat.

Reméljük 2019-ben sem okozunk csalódást, sőt, néhány meglepetéssel és exkluzív tartalommal is tudunk majd szolgálni. Érdemes lesz velünk maradni, hiszen tele vagyunk tervekkel!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük