Felújították Ayrton Senna Formula Fordját

Ayrton Senna szinte minden autója különlegesnek mondható, de a Van Diemen csapat RF81 kódjelű gépe mindenképpen, hiszen miután 1981-ben Európába költözött, a brit Formula Ford 1600-as bajnokságban versenyzett pályafutása során először együléses versenyautóban, konkrétan ezzel.

A versenygépet (az 528-as számú kasznival) a Van Diemen alapítója, Ralph Firman Norfolkban újította fel, ahol eredetileg is építették (motorja Minister 1600, akárcsak az 1981-es eredetinek). Senna tehát ezzel az autóval debütált Európában és együléses versenyautóban is: első versenyén Brands Hatch-ben az ötödik helyen végzett, majd néhány héttel később már meg is szerezte első győzelmét. Sőt, a szezont 12 győzelemmel, 6 dobogós helyezéssel és bajnoki címmel zárta.

A gyönyörűen felújított versenyautóról természetesen fotókat is közzétettek:

(Forrás: motorsportmagazine.com)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük