Nem vagyok kritikus alkat, inkább önkritikus vagyok és épp úgy követek el a hétköznapokon hibákat, mint bárki más. Építő kritikákat azonban szívesen meghallgatok, mert tudom, hogy értem szólnak és nem ellenem. Trollokkal azonban nem tudok mit kezdni, sem időm sem kedvem rosszindulatú figurákkal foglalkozni, mindenkinek nem tudok megfelelni.
Távol a tökéletestől
Gyakran olvasgatom az autósport portálok fórumait és megdöbbentenek azok az éles kritikák, amikkel a versenyzőket, csapatokat, versenyszervezőket megtalálnak. A kritikák közül természetesen van jogos és építő jellegű is, sajnos ezekből lényegesen kevesebbet találok. Rosszindulatú bejegyzésben azonban nincs hiány. Autóverseny rajongóként sosem értettem, hogy lehet annak örülni, mikor egy versenyző totálkárosra töri a verdáját? Vagy annak, hogy egy verseny szervezésébe hibák csúsznak? Az éles kritikák megfogalmazói vajon mennyi versenyt szerveztek, vagy mennyi versenyt nyertek, mielőtt megfogalmazták epés megjegyzéseiket? Az életben semmi és senki nem tökéletes, a cél csupán az lehet, hogy megpróbáljunk közelebb kerülni ehhez az állapothoz, tudva azt, hogy elérni sosem fogjuk. Az éles kritikák olvasása közben gyakran eszembe jut: vajon a megfogalmazói mennyivel vannak közelebb a tökéleteshez, mint az a versenyző, aki hibázott?
Könnyű műfaj
Kritizálni nem nehéz, hibát találni mindenben lehet, akár ebben a cikkben is. A tizedik visszajátszás után már bármelyik versenyző tudja mit kellett volna tennie. Egy verseny rendező is tudja, utólag min csúszott el az időterv, hol volt az a hiba, amit jó lett volna elkerülni. Hogy miért nem vagyok kritikus alkat? Mert már rég elfogadtam, hogy az ember esendő, a tévedéseink életünk részei. Könnyű műfaj a kritika, mert már megtörtént és előre nem látható hibákat elkövető emberek felett tör pálcát az, aki él ezzel a jogával. Én nem élek vele, ehelyett megpróbálok együttérezni az autója maradékára visszatekintő versenyzővel és örülök, hogy nem esett baja.
A véletlen játékszerei
“Tévedni emberi dolog!” – gyakran jut eszembe ez a mondás. Emberi hibáink sosem szándékosak, néha elég annyi hozzá, hogy kihagyjunk egy pillanatra, elnézzünk egy apróságot, vagy csak rossz helyen legyünk rossz időben és mindehhez egy rossz döntést is hozzátegyünk, hogy ha már elszúrunk valamit, ne végezzünk fél munkát. A hibákkal kapcsolatban sokkal nagyobb megértésre lenne szükség egy olyan műfajban, mint az autósport. Ahol a határok feszegetése a hétköznapok része, ott a hibalehetőség is nagyobb. Azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy több hét versenyszervezés után valaki szándékosan szabotálja a saját rendezvényét és borítja fel annak időtervét? Hiszek abban, hogy mindenki a legjobbat szeretné kihozni magából és ha ez nem sikerül, be kell látni, hogy mindannyian a véletlen játékszerei vagyunk, akik csak vágyhatunk a tökéletesre.
Kritikáink éles kardja
Az idei szezon sem lesz hibátlan, biztosan látunk majd bosszantó versenyzői hibákat és lesz példa arra is, hogy az időtervhez képest csúszik a program. Ezúttal legyünk egy kicsit megértőbbek sportbarátainkkal szemben és mielőtt elővennénk kritikáink éles kardját, gondoljunk arra, hogy a közelmúltban milyen hibát vétettünk és örüljünk neki, hogy ezt nem vakuk villogásának kereszttüzében követtük el.