Örökül hagyott szenvedély

“A vér nem válik vízzé! “ – E mondás minden szava igaz és gyakran találkozom is olyan példákkal, amik ezt igazolják. Nagyon sok mindent örökölhetünk elődeinktől, apáról fiúra szállnak azonban olyan dolgok is, mint egy sportág szeretete. Ugyan ki ne emlékezne az első alkalomra, mikor autóversenyre ment apával és sokakat anya is elkísért.

Szenvedély egy életen át

“Kimentél, mikor szakadt az eső??? Nem vagy normális öregem!”“Megnézem a tévében, többet látok az egészből, te meg odasülsz a betonplaccra!” “Olyan korán kell kelni? Messze is van, inkább nem megyek, te se menj, inkább sörözzünk egyet!”

Néhány mondat a teljesség igénye nélkül, amiket megkaptam az elmúlt évek alatt, mikor versenyre indultam. Lehetett eső vagy negyven fok árnyékban, de fagyott már az arcomra a mosoly is a hidegben. Ébredtem az éjszaka közepén és vágtam neki az útnak az ország másik felében megrendezett verseny miatt. Hogy mi volt az, ami minden sztoriban közös volt? Sosem voltam egyedül, sőt, tömegekkel áztam, fáztam, sültem vagy fagytam meg, egy közös szenvedélyben osztoztunk, ami egy életen át tart. 

Az első szikra

Sokakkal találkoztam már az évek alatt és nem volt olyan, aki ne emlékezett volna élete első versenyére. Minden beszélgetőpartner tudta hány éves volt, melyik versenyt látta elsőként, ki vitte el, milyen idő volt és milyen verdákat látott? Az igazán fontos dolgok beleégnek az ember tudatába, és egy autósport rajongónak az első verseny biztosan ilyen dolog.

Hiszen ez volt az a pillanat, amikor kipattant az első szikra, ami a szenvedély lángját gyújtotta egy csodás sportág iránt. Mára sokaknak a hétköznapok része, hogy elolvasnak egy cikket a témában, megnézik kedvenc versenyzőjük facebook oldalát, vagy videók között keresgélnek hihetetlen pillanatok után kutatva a YouTube-on.

Örökül hagyott szenvedély

Egy verseny remek családi program és örömmel látok szülőket csemetéjükkel a forgatagban. Gyakran gondolkodom el ilyenkor azon, hogy az éppen apa nyakában ülő kicsinek vajon ez az első versenye amit lát? Megragadja majd ez a világ?

Emlékezni fog erre az első alkalomra, mint oly sokan mások? A számos örökölhető vonás mellett vajon szülei örökül hagynak-e rá egy olyan szenvedélyt, ami tömegeket mozgat meg szerte a világon? Látva a sok apróság lelkesedését bízom abban, hogy a vér a jövőben sem válik vízzé és a generációváltás épp olyan folyamatos lesz a pályák szélén, akárcsak a versenyzők között.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük